2025. június 17.
Jonathan Levi a Ferencvárosban folytatja pályafutását
Svéd szélsővel erősített 36-szoros bajnok férfi labdarúgócsapatunk.

Tovább formálódik 36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk kerete. A címvédést követően csatlakozik együttesünkhöz a 29 éves svéd jobbszélső, Jonathan Levi.

A magyar futball követőinek aligha kell bemutatni a játékost, aki 1996. január 23-án született a svédországi Glumslövban. Levi a helyi csapat utánpótlásában kezdett el futballozni, majd megjárta az Eskilsminne és a Helsingsborg akadémiáját is. A támadóharmad mindkét szélén, illetve közepén is bevethető játékos az Östers és a Landskrona együttesében is megfordult, mielőtt 2017-ben a norvég Rosenborghoz igazolt volna.

Új igazolásunk Norvégiában érte el eddigi legnagyobb sikereit, 2017-ben és 2018-ban bajnoki címet szerzett, míg a második évben norvég kupát és norvég szuperkupát is nyert a Rosenborggal. 2020 telén Levi visszatért Svédországba, akkor a Norrköping alakulatához. Majdnem három évvel később Magyarországra tette székhelyét, riválisunkhoz, a Puskás Akadémiához igazolt. A felcsútiaknál 83 találkozón lépett pályára, ezeken 13 gólja mellett 15 gólpasszt osztott ki.

Levi még a 2017/18-as szezonban mutatkozott be az európai kupaporondon, a Rosenborg színeiben két UEFA Európa Liga csoportmérkőzésen jutott szóhoz, míg a következő szezonban öt találkozón lépett pályára, ugyanebben a sorozatban. 2019-ben a svéd válogatottban is bemutatkozott, 80 percet töltött a pályán egy Izland elleni felkészülési mérkőzésen.

- Jól ismerjük Jonathant, hiszen két és fél éve játszik már Magyarországon, és testközelből tapasztalhattuk meg az ő képességeit. A Puskás Akadémia ellen mindig nagy mérkőzéseket játszottunk, és ez neki is köszönhető. Egy olyan játékos, aki különböző játékrendszerekben, több poszton is tud játszani. Intelligens, kreatív játékos, jó távoli lövésekkel, az utolsó harmadban olyan megoldásokkal, amik úgy gondoljuk, hogy sokat fog segíteni a mi támadó játékunkon - mondta az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás.

Cikkajánló

Ekkor kezdünk négy áprilisi Fizz Liga-meccsünkön

Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.

Megvan az MK-elődöntőnk pontos időpontja

Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

Leandro: „Jelenleg a megfelelő helyen vagyok”

Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin