Mint megírtuk, bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk vasárnap 2-0-ra győzött a Budapest Honvéd vendégeként az OTP Bank Liga 16., idei utolsó fordulójában. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajatótájékoztatón értékelt.
- Két nagyon különböző része volt a meccsnek, a gól előtti és a gól utáni részre osztanám a mérkőzést. A gólunkig az ellenfél szervezetten védekezett, mindig nehéz egy ilyen védelmet megtörni. Nekünk szerencsére sikerült, az ellenfél kinyílt, nyíltsisakosabb lett a harc. Ez a nézők számára is jobb. Sok lehetőségünk volt, amiből kettőt tudtunk gólra váltani – kezdte értékelését a tréner. - A szünetben arra kértem a fiúkat, hogy agresszívebben játsszunk az ellenfél térfelén, támadóbb szellemű csapatot szerettem volna látni a második félidőben. Egyáltalán nem voltam ideges a végén, nyilván nem lehet minden egyes kapura lövésünkből gól, de egy trénernek ilyenkor nyugodtnak kell maradnia.
Kérdésre válaszolva a mögöttünk hagyott félévet is értékelte Sztanyiszlav Csercseszov.
- Nagyon intenzív időszakon vagyunk túl, 30 meccsünk volt, ebből 14 nemzetközi selejtezőkben majd az UEFA Európa Liga csoportkörében, ilyen magas szinten nem egyszerű hetente több meccset játszani. Minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, sajnos a bajnokságban kettőt nem sikerült…
Edzőnktől azt is megkérdezték, hogy szerinte ki nyeri a labdarúgó-vb-t, ám a tréner erre annyit felelt, hogy Magyarország és Oroszország biztosan nem. Csapatunk további programjával kapcsolatban elmondta, hogy most kis szünet következik, decemberben azonban rövid edzőtáborba vonul a keret.
A Ferencváros a riválisoknál két mérkőzéssel kevesebbet játszva is magabiztos, nyolcpontos előnnyel vezeti az OTP Bank Ligát, az UEFA Európa Ligában pedig a nyolcaddöntőben folytatja majd a tavaszi idényben.
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.
Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.
Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.
Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.
Úton-útfélen rovatunkban ezúttal a Fekete-tenger partján Osváth Attillával beszélgettünk - VIDEÓ!
Csehországból érkezik szerb válogatott támadó rekordbajnok férfi labdarúgócsapatunkhoz.