2023. szeptember 20.
„Látom, hogy a játékosok nagy akarattal küzdenek”
Vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics és középpályásunk, Muhamed Besic sajtótájékoztatón nyilatkozott.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szeptember 21-én, csütörtökön 18.45-től a szerb Csukaricski ellen kezdi meg szereplését az UEFA Európa Konferencia Liga F-csoportjában. A mérkőzést megelőző napon, szerdán vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics és középpályásunk, Muhamed Besic sajtótájékoztatón mondta el várakozásait.

- Jó volt végre visszatérni, külön öröm, hogy a Nagyecsed elleni kupamérkőzésünkön rögtön gólt is tudtam szerezni. A vezetőedzőtől 25 percet kaptam, hálás vagyok ezért, jól éreztem magam a pályán. 31 éves vagyok, jobban tudtam kezelni most a sérülésemet, mint pályafutásom korábbi szakaszában. A hitem segített átvészelni a nehezebb időszakot – kezdte Muhamed Besic, aki kérdésre válaszolva elmondta: nem szeretné összehasonlítani a Ferencváros korábbi vezetőedzőit Dejan Sztankoviccsal. - Dejan nagy név, komoly játékos volt, rengeteg energiát és erőt hozott. Neki külön víziója van, igyekszünk úgy játszani, ahogy ő elmondta.

Muhamed Besic arról is beszélt, hogy jól ismeri a Csukaricskit, amelynek sok fiatal játékosa van, akik biztosan nem illetődnek majd meg Budapesten. Hozzátette: a Fiorentina, a Genk és a Csukaricski társaságában erős csoportban szerepelhet a Ferencváros, ám szerinte a tavalyi UEL-csoport nehezebb volt, mégis sikerült megnyerni.

Futballistánktól a vezetőedző, Dejan Sztankovics vette át a szót.

- Láttuk a Csukaricski legutóbbi, Crvena zvezda ellen 2-1-re megnyert mérkőzését, ellenfelünk tisztelettel játszott, nem félt a riválisától. A Csukaricski keretében vannak fiatalabb és tapasztaltabb játékosok is, ami jó egyveleg – jelentette ki a tréner. - Két hete dolgozom a Ferencvárosnál, jól érzem magam itt, csak azt sajnálom, hogy eleinte több játékosunk a nemzeti csapatoknál volt, Tokmac és Traoré pedig sérült. Kihasználtam ezt a két hetet, hogy megismerjem a játékosokat, nemcsak szakmailag, hanem személyesen is. Elégedett vagyok a csapatommal, látom, hogy a játékosok nagy akarattal küzdenek, van fejlődési lehetőség csapatként és egyénenként is.

A szakembert a keret kialakításáról is megkérdezték.

- Miután megérkeztem, mindösszesen egy órám volt arra, hogy változtassak. Nehéz döntés volt, komoly kihívást jelentett, hiszen mint elmondtam, Tokmac és Traoré sérült. Próbáltuk a lehető legjobb döntéseket hozni. Minden játékos megérdemelte volna, hogy szerepeljen a keretben, de sajnos nem tudtunk mindenkit rátenni a listára, ilyenek a szabályok.

A sajtótájékoztató végén Dejan Sztankovics fontosnak tartotta kiemelni, hogy nagyon szívélyesen fogadták őt a klubnál, Kubatov Gábor személyében egy bátor, erős karakterű elnököt ismert meg. A tréner megköszönte a bizalmat.

A Groupama Aréna kapui a 18.45-kor kezdődő meccs előtt két órával, 16.45-től nyitnak – a meccsnapi programokról ITT tájékozódhatnak! IDE kattintva korlátozott számban még kaphatók az UEKL-csoportkörre érvényes bérletek, sőt, ezzel párhuzamosan továbbra is zajlik a bajnoki bérletek értékesítése is.

Cikkajánló

A fontos gólok szerzője: Kristoffer Zachariassen

A három gól története, amire szurkolóink is örökre emlékezni fognak - VIDEÓ!

Hajnal Tamás: Szeretnénk feltenni az i-re a pontot

Születésnapi interjú sportigazgatónkkal, aki a Braga elleni sikerről és az ünnepi Fradi-mezről is beszélt.

Élje át újra a Braga elleni fantasztikus győzelmet!

Kanikovszki és Joseph gólja mellett sok nagy helyzete is volt a Fradinak. Íme! - VIDEÓ

Ferencvárosi fölény a hét csapatában

A Sofascore statisztikai oldal három Fradi-játékost jelölt az UEL nyolcaddöntőjének heti álomcsapatába.

Nyerjen Fradis kutyaágyat és sálat az Instagramon!

Egy követéssel és egy emojival Fradi-sálat és egy kutyaágyat nyerhet az Instagram-oldalunkon.

Szabó Ferenc: „Nem bántam meg, hogy itthon maradtam”

Szülővárosában, Celldömölkön éli aktív nyugdíjas életét korábbi csatárunk, aki nem érzi magát 70 évesnek.

Közös meccsnézés a Braga elleni UEL-nyolcaddöntőn!

Ingyenes meccsnézés március 18-án a Groupama Aréna B szektora alatti kerengőn. Szurkolói kártya kötelező!

„Tudjuk, hogy nem vagytok hülyék már most ünnepelni”

Ne hagyja ki vezetőedzőnk öltözői beszédét a Braga elleni győzelem után - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin