2024. január 19.
Magyar fiatalok a tűz közelében
Négy ifjonc készül a Ferencváros Benidormban edzőtáborozó első csapatával.

Amint azt szurkolóink már az edzőtábori kerethirdetéskor megtudhatták, férfi labdarúgócsapatunkkal tartott a spanyolországi edzőtáborba négy fiatal magyar tehetség, a kapus Radnóti Dániel, a középpályás, Tóth Alex, valamint két szélső, Varga Zétény és Szabó Szilárd is. Őket kérdeztük az első benidormi napok tapasztalatairól.

- Már játszottam az első edzőtáborban, a Mezőkövesd elleni felkészülési mérkőzésen is 35 percet, az másabb volt, ott sokkal jobban elfáradtam. Ennek ellenére nagyon jó érzés, hogy a Piast Gliwice ellen is megkaptam a bizalmat, a csapat is gratulált, úgy érzem, jól ment a játék – kezdte a borítóképünkön látható, 17 éves Szabó Szilárd, aki kezdőként lépett pályára a lengyelek ellen. - Ahhoz képest, hogy 2023-at még az U17-ben kezdtem, 2024-et már az NB I-es csapattal, elképesztő dolog, hogy itt lehetek Benidormban, egyben nagyon jó visszajelzés is. Jól érzem magam, kedves mindenki, befogadó a közeg. Remélem, minél tovább itt tudok maradni – mondta Szabó Szilárd, aki a jelenleg is zajló idényben U19-es csapatunkban és az NB III-ban szereplő FTC II-ben is pályára lépett már és gólokat is szerzett.

Négy kapus tartózkodik Benidormban, Dibusz Dénes, Varga Ádám és Szécsi Gergő mellett Spanyolországban tréningezik a 17 esztendős Radnóti Dániel is.

- Eddig nagyon jó tapasztalataim vannak az edzőtáborról, két edzés van majdnem minden nap. Elég kemény a tempó, pénteken azért elfáradtam, de délután nem edzettünk, így volt lehetőségünk kipihenni magunkat. Rengeteget tudok tanulni a nálam rutinosabb, idősebb kapusoktól, akik sokat segítenek, mindig elmondják, ha valamit nem úgy csinálok, ahogy kéne, vagy éppen azt, hogy miben kéne fejlődnöm – nyilatkozta az alábbi fotón szereplő Radnóti Dániel, aki Szabó Szilárdhoz hasonlóan U19-es és NB III-as csapatunkat erősíti.

A 18 éves Tóth Alex az előző idény végén már az OTP Bank Ligában szereplő nagycsapatban is bemutatkozhatott bajnoki mérkőzésen, emellett a 2022/2023-as idényben ő érdemelte ki az Albert Alapítvány „Legjobb játékosnak” járó díját. Most arról is beszélt, hogy kik segítik leginkább az ifjoncok útját a Fradiban.

- Sigit (Sigér Dávid - a szerk.) tudnám kiemelni, de a magyarok közül mindenki segítőkész. A külföldiek közül Tosin Kehindével a legjobb a kapcsolatom, de az egyik új fiú, Habib Maiga is támogat minket – mondta az NB II-es Soroksárban, a Ferencváros U19-es, valamint harmadosztályú csapatában is futballozó Tóth Alex. - Örülök, hogy a csapattal lehetek Benidormban, itt arra is van lehetőség, hogy egy kicsit jobban megismerhetjük egymást. Az itt töltött idő sokat segít a fejlődésemben, hiszen gyorsabb a játék, felelősségteljesebb döntéseket kell hoznom.

Tóth Alex erősít

Varga Zétény 17 éves, ő a MOL Magyar Kupában mutathatta meg magát a 2022/2023-as szezonban, 2022-ben ő volt az Év játékosa az Albert Alapítvány döntése értelmében. Az FTC II és a Soroksár csapatában, vagyis egyszerre a harmad- és a másodosztályban is szerepel. Benidormban kisebb sérülés hátráltatja.

- A körülmények fantasztikusak, az edzések nagyon jók Benidormban. Az elmúlt három napban nem tudtam teljes értékű munkát végezni, mert összeszedtem egy kisebb sérülést, de remélem, hogy a következő meccseken megkapom a lehetőséget – jelentette ki Varga Zétény, aki 2017 óta tartozik klubunk kötelékébe. - Mindig is itt éreztem magam komfortosan, ez egy olyan közeg, ahova ha belép az ember, akkor tudja önmagát adni. Amikor itt vagyok a csapattal, mindig szeretek itt lenni, mert azt érzem, elfogadnak, megbecsülnek. Minden egyes itt töltött percet élvezek.

Fiataljainkról vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics is elmondta véleményét a fradi.hu-n vezetett edzőtábori naplójában – hogy mit gondol róluk, azt IDE kattintva elolvashatja!

Cikkajánló

Keane: „Jó lesz végre már hazai pályán játszani”

Vezetőedzőnk elmondta, miben vár mást a Kisvárdai elleni vasárnapi meccsen a csütörtökihez képest.

Szombathelyi advent a Fradi Kamionnal

Országjáró járművünkben szurkolói kártya regisztrációjára is lehetőség lesz.

Nottingham-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk az UEFA Európa Liga-találkozónkra szóló voucherek beváltásáról!

Varga Barnabás a világ legjobbjai között

Válogatott támadónk a 13. legeredményesebb játékos volt 2025-ben.

Sajtóakkreditáció a Rangers elleni UEL-meccsre

A média munkatársai december 9-e, kedd 14.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin