Klubcsapataink után a magyar férfi labdarúgó-válogatott is megkezdte szereplését a 2026-27-es idényben. Marco Rossi csapata a Nemzetek Ligája B-divíziójának 2. csoportjában Ukrajnát fogadta a Puskás Arénában. A két csapaton kívül még Georgiát és Észak-Írországot felvonultató négyesben tehát mindjárt a legnehezebb rivális ellen kezdtünk.
A Ferencvárost ezúttal egyedül Osváth Attila képviseli a nemzeti csapatban, aki csereként várta a kezdő sípszót. A magyar válogatott a Tóth Balázs – Bolla, Orban, Csinger, Kerkez – Schäfer, Csongvai, Vitális – Szoboszlai – Lukács, Redzic összeállításban kezdett, telt ház előtt.

A vendégeknél a korábbi Ferencváros-játékos, Olekszandar Zubkov ugyancsak a kispadon kezdte a találkozót.
A himnuszokat egy perces gyászszünet követte a szeptember 3-án elhunyt 34-szeres magyar válogatott Martos Győző, a Fradi örökös bajnoka emlékére.
Gyorsan magához ragadta a kezdeményezést a magyar válogatott, a negyedik percben már Redzic Damir beadása után kellett tisztáznia az ukrán védelemnek.
A 22. percben egy meseszép akció végén Szoboszlai beadását követően Lukács Dániel találta telibe félfordulatból a felső lécet.
Ukrán részről Danilo Szikané volt az első veszélyesebb kísérlet, de 25 méterről eleresztett, a jobb kapufa mellett elsuhanó lapos lövésén rajta volt Tóth Balázs. Három perccel később óriási helyzet maradt ki a vendégek kapujánál: az ukrán védők bizonytalankodása után Szoboszlai adott középre az alapvonalról, Bolla Bendegúz azonban az ötösön belül rosszul találta el a labdát, ami így kapu fölé szállt.
A 21. percben Valerij Brazsko találta el Schäfer András fejét, a mozdulat nem volt szándékos, de attól még nagyon csúnya és veszélyes volt. Brazsko sárgát kapott, Schäfer pedig kötéssel a fején folytatta a játékot.

A 26. percben Tóth Balázs védett óriásit lábbal Vanat közeli lövésénél. A 38. percben egy labdaszerzést követően egy villámgyors támadás végén az utolsó pillanatban mentettek Lukács elől az ukrán védők. A 42. percben viszont elaludtunk hátul: Szudakov beadására senkitől sem zavartatva fejelhette öt méterről a kapunkba Danilo Szikan (0-1).
Félidőben kettőt cserélt Marco Rossi: Vitális és Lukács helyére Tóth Milán és Bárány Donát érkezett. Az 55. percben előbbi lőhetett tíz méterről, de Riznik kezébe pörgetett, míg három perccel később Schäfer lövését védte az ukrán kapus.
A játékrész első felében zömében kiegyenlített játék folyt a pályán, az imént említett két esetet leszámítva egyik kapu sem forgott veszélyben. Aztán a 77. percben Krasznopir léphetett ki egy ukrán labdaszerzés után, elhúzta a labdát Tóth Balázs mellett, aki azonban így is bele tudott vetődni az üres kapura tartó lövésbe.
A 87. percben Szűcs Tamás egy védőn megpattanó lövése után ment a labda centikkel a léc fölé.
A ráadás perceiben csúnya jelenetek játszódtak le a pályán: Szoboszlai Dominikkal akaszkodtak össze az ukránok, a magyar csapatkapitány nem hagyta magát, és pillanatokon belül óriási tömegverekedés tört ki a kispadok előtt, ami után a játékvezető mindkét oldalon kiosztott két-két sárga lapot.
Az egyenlítő gólt nem sikerült megszereznünk, így vereséggel indítottuk a Nemzetek Ligája kiírását.
A magyar válogatott legközelebb szeptember 28-án, hazai idő szerint 20:45-től Belfastban Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligája második fordulójában.
Nemzetek Ligája, B-divízió, 2. csoport, 1. forduló:
Magyarország – Ukrajna 0-1 (0-1)
Puskás Aréna, 60 ezer néző, v.: J. Gillett (ausztrál)
Magyarország: Tóth B. – Bolla, Orbán, Csinger (Szűcs T. 85.), Kerkez – Schäfer, Csongvai (Tóth R. 66.), Vitális (Tóth M. 46.) – Szoboszlai – Lukács (Bárány 46.), Redzic (Jurek 62.)
Ukrajna: Riznik – Krupszkij (Bondar 59.), Zabarnij, Matvijenko, Mikolnko – Ocseretko, Brazsko (Nazarina 46.), Szudakov (Drambajev 90.) – Cigankov, Sikan (Krasznopir 66.), Vanat (Nazarenko 59.)
Sárga lap: Schäfer (5.), Bárány (83.), Szoboszlai (90+3.), Kerkez (90+3.) ill. Brazsko (21.), Krupszkij (48.), Nazarenko (71.), Cigankov (90+3.), Matvinyenko (90+3.)
Piros lap: Nazarenko (90+2.)
Gólszerző: Szikan (42.)
A csoport másik mérkőzésén:
Georgia – Észak-Írország 0-1 (0-0)
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.
Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha!
Részletek ITT!
Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.
Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ
Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.
Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.
Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.
Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.
Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!