2022. november 1.
Mercier: „Franck jól van és ez a lényeg”
Francia középpályásunk és Pászka Lóránd megőrizte lélekjelenlétét Franck Boli esését követően.

Bajnoki címvédő és UEL-csoportgyőztes férfi labdarúgócsapatunk a múlt hétvégén 2-1-re legyőzte a ZTE-t a bajnokságban. A sok helyzettel tarkított, izgalmas találkozóra árnyékot vetett Franck Boli sajnálatos sérülése. Elefántcsontparti támadónk egy párharcban történt ütközés következtében  a levegőben elvesztette az eszméletét és magatehetetlenül zuhant a földre. Az orvosi stáb és a Groupama Aréna mentős személyzete azonnal a pályára sietett bajba jutott játékosunkhoz, akihez a baj pillanatában Xavier Mercier és Pászka Lóránd volt a legközelebb, labdarúgóink pedig rögtön tudták, hogy mit kell tenniük sérült társukkal. Ahogy az a visszajátszásokból is látszott, Francket azonnal stabil oldalfekvésbe helyezték, amíg a szakemberek odaértek hozzá.

- Nehéz pillanatok voltak, tudtam mit kell tenni és szerencsére az orvosok is azonnal ott voltak. Azóta Franck már jobban van és ez a lényeg – mondta francia középpályásunk, míg Pászka Lóránd így emlékezett vissza. - A fejpárbaj után láttam, ahogy földet ért Franck. Tudtam, hogy nagy a baj, mert voltam már hasonló helyzetben a pályán, láttam, ahogy egy csapattársam elveszti az eszméletét. Azonnal oda rohantam hogy lássam, nem nyelte- e le a nyelvét, de szerencsére ez nem történt meg és közben az orvosok is megérkeztek.

Labdarúgóink –  az FTC dolgozóival egyetemben – néhány napja egy különleges újraélesztő oktatáson is részt vettek, ahol pontosan megfigyelhették és megtanulták, az ilyenkor szükséges intézkedéseket úgy egy gyermek és egy felnőtt ellátása esetében egyaránt.

Ezzel a tudással pedig lehet, hogy egy nap életet fognak tudni menteni. Pászka Lóránd és Xavier Mercier tökéletesen alkalmazták a tanultakat, akikre az egész FTC méltán lehet büszke.

Bolit a meccs másnapján, október 31-én, hétfőn csapatkapitányunk, Dibusz Dénes és Tokmac Nguen meg is látogatta, elefántcsontparti támadónk pedig a szurkolóinknak is üzent. 

Utazzon és szurkoljon Törökországban a csapatnak az utolsó UEL-csoportmeccsünkön, részletek ITT!

Cikkajánló

Stefan Pánikkal bővül a szakmai stáb

Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.

Kezdődik a munka!

36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe.

Kazahsztán ellen zárja az idényt válogatottunk

Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.

Joseph sem tudott segíteni csapatán

Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.

Pinte Attila: „Megértem Borbély Balázs döntését”

Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.

Osváth Attila: Szerintem tudtuk irányítani a mérkőzést

Labdarúgó-válogatottunk idei harmadik meccsén is pályára lépő védőnk értékelte a finnek elleni sikert – VIDEÓ!

Osváth Attila kezdett, a válogatott legyőzte a finneket

Védőnk 45 percet volt pályán, Varga Barnabás két gólja döntötte el a mérkőzést.

Akár 75%-os kedvezmények a Fradi Garázsvásáron

Idén sem múlhat el a nyár a nagy sikerű Garázsvásár nélkül, ahol hatalmas kedvezményekkel vásárolhatnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin