
Címvédő férfi labdarúgócsapatunk október 16-án, szombaton 17.00 órától a Zalaegerszeget fogadja az NB I 9. fordulójában, majd október 24-én jöhet az örökrangadó az MTK ellen. Mind a két hazai mérkőzésünkre elérhetőek parkolójegyeink.
A találkozókra érkező szurkolóink ezúttal is igénybe vehetik klubunk murvás parkolóját, amelybe gépjárművel kizárólag a Rákóczi híd felől érkezve, a Könyves Kálmán körútról állhatnak be az érkezők. Emellett a Telekom székháznál található mélygarázst is használhatják drukkereink. Előbbi 60, utóbbi 80 jármű befogadására alkalmas a ZTE és az MTK elleni találkozó idején. A murvás parkoló használatának ára 500 forint, a Telekom mélygarázsánál található parkolóé 1000 forint. Parkolóinkba jegyet kizárólag online, a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon vásárolhatnak, ahol miután beléptek fiókjukba, a főoldalon található bannerre kell kattintani, majd kiválasztani a kívánt jegyet. A murvás parkolóba az ZTE és az MTK elleni bajnokinkra is 150-150 hely elérhető, míg a Telekom székháznál található parkolónkba korlátozott számban vásárolhatók jegyek.
Aki a másik irányból, az Üllői út felől érkezik a Könyves Kálmán körúton tudja megközelíteni a murvás parkolót, az a Lurdy Háznál tud visszafordulni. A Lurdy Ház tövében található Shell kút előtt kell – a lenti ábrán látható módon – jobbra lefordulni a Könyves Kálmánról, majd a kút háta mögött elhaladni a Lurdy Házig, ott jobbra, majd kétszer balra fordulva rákanyarodni a Mester utcára, amelyről nagy ívben balra fordulva ismét a Könyves Kálmán körúton találják magukat szurkolóink.
Parkolóinkba jegyet kizárólag online, IDE kattintva vásárolhatnak, tehát a meccsnapon személyesen erre nem lesz lehetőség.
A találkozóra továbbra is kaphatóak a belépők EZEN a linken, amellyel most egy fontos ügyet támogathat. Részletek ITT!
Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.
Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.
A Ferencváros edzője az idény utolsó mérkőzése után bővebben is értékelte a mögöttünk hagyott hónapokat.
Nézze meg videós összeállításunkban a Fizz Liga 2025/26-os szezonjának mind a 67 Fradi-gólját - VIDEÓ!
Sportolj és tanulj velünk nyáron is a Fradiban!
A ZTE FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.
Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon.
Varázsolja zöld-fehérbe telefonját, monitorját együttesünk legújabb csapatfotójával!