Amint arról beszámoltunk, magyar bajnok és kupagyőztes férfi futballcsapatunk szerda este 4-1-re legyőzte a pozsonyi Slovant, így 5-3-as összesítéssel továbbjutott az UEFA Bajnokok Ligája idei selejtezőjének 3. fordulójába. Következő ellenfelünk az azeri aranyérmes Qarabag lesz. A szlovákok kiejtését követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.
- Ami 30 éve történt, az történelem. Örülök, hogy revansot tudtunk venni és a magyar szurkolókkal együtt örülhetünk ennek az eredménynek – kezdte értékelését vezetőedzőnk, aki elmondta, mire volt szükség a továbbjutás eléréséhez. - Megfelelő felkészülésre és elemzésre, illetve arra, hogy Pozsonyban mindent végrehajtottunk a pályán, amit megbeszéltünk. Tudtam, hogy jó csapatot irányítok és bíztam benne, hogy képesek leszünk megfordítani a párharc állását.
Magyar futballklub korábban sosem volt képes az elveszített első mérkőzés után fordítani a BEK-/BL-selejtezőben – jegyezte meg a következő kérdező. Erre válaszul Sztanyiszlav Csercseszov elmondta, hogy erről nem volt tudomása, majd viccesen hozzátette, reméli, hogy ezentúl mindig így lesz. Később arról is beszélt, hogy mit jelent számára ez a siker.
- Nem lehet különválasztani, hogy mit jelent ez a siker a szurkolóknak, a csapatnak, a klubnak vagy éppen az edzőnek. Az első, elveszített mérkőzés után nem voltunk boldogok, utána minden játékossal egyenként beszéltem. Pozsonyban sem minden sikerült úgy a pályán, ahogy szerettük volna, de nagyrészt az zajlott, amit elterveztünk, ennek pedig nagy jelentősége volt a továbbjutás kiharcolása szempontjából.
A tréner szerint még nincs itt az ünneplés ideje.
- A lefújás után volt néhány percünk közösen ünnepelni, viszont úgy gondolom, hogy ennek még nincs itt az ideje. A szerdai győzelem még csak az egyik első lépés volt a csoportkör felé, egy meghatározó siker, de hamarosan újabb fontos mérkőzés következik, amelyre koncentrálnunk kell.
Csercseszov elárulta azt is, hogy a szünetben nyugalomra intette a korán sárga lapos figyelmeztetésben részesített Aissa Laidounit, aki a végén megérdemelten talált a kapuba. Végezetül szóba került következő ellenfelünk is, Azerbajdzsán bajnokcsapata, a Qarabag is.
- Egy megfigyelőnk ott is volt a Qarabag szerdai mérkőzésén Zürichben, segít majd a kielemezni az ellenfelet. Egyelőre azonban, a hazai bajnokság rajtjára gondolok, fontos, hogy jó teljesítményt nyújtsunk az idény első bajnokiján.
Együttesünk legközelebb július 31-én, vasárnap a Groupama Arénában lép pályára a Puskás Akadémia ellen az OTP Bank Liga 2022/2023-as idényének 1. fordulójában, a jövő héten pedig idegenbeli BL-selejtezővel folytatja szereplését.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!