2025. július 12.
Ötvös Bence különleges becenevét még kevesen ismerik
A Bujtor István-filmeket annyira nem, de kislányával a Balaton-partot nagyon kedveli új játékosunk – INTERJÚ

A 27 éves középpályás, Ötvös Bence az elsők között igazolt a nyáron bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunkhoz. A több poszton is bevethető játékos gyorsan beilleszkedett a Fradiba, a mezőkövesdi edzőtábor után pedig az ausztriai Lienzben is fontos szerepet kap Robbie Keane vezetőedzőtől. A társak által Csöpinek becézett Bence elárulta, honnan kapta különleges becenevét, hogyan érzi magát új pozíciójában, illetve kislánya, Mia, hogyan viseli, hogy édesapja távol van.

- A legutóbbi edzés egy kicsit rendhagyóbb volt, mint az elmúlt néhány napban.
- Igen, egymás közötti játék volt. Mindig jó meccset játszani, élvezhetőbb így az edzés. Elérte a célját, mindenki beletette a melót, annyi terhelést kaptunk, amelyet a szakmai stáb elgondolt, úgyhogy szerintem jól szolgálta ez is a felkészülést.

 

- Közel egy hete tart az edzőtábor, személy szerint milyen tapasztalataid vannak?
- Jól érzem magam, a környezet nagyon jó, a hotel is kifogástalan. Azt gondolom, hogy semmi sem gátol minket abban, hogy sikeres felkészülést zárjunk.

- A Zlín elleni edzőmeccsen és most is védőt játszottál, annak ellenére, hogy alapvetően a középpálya a te felségterületed. Hol számol veled majd Robbie Keane?
- Mikor idejöttem, akkor a középpályán számolt velem, de most, hogy volt néhány változás a védelemben, a szakmai stáb kipróbált a védelem közepén a meccsen és az egymás közötti játék során is. Ugyanakkor bárhol, ahol számít rám az edző, rendelkezésre állok, a tőlem telhető maximumot nyújtom majd a pályán. Személy szerint a középpályát kedvelem, de a jobb oldali belső védő poszttal sincs gondom. Egy Fradi-szintű csapatban, ahol sok labdabirtoklás van, és például, ha az NB I-et nézzük, ahol erre törekszünk, akkor nekem jól fekszik ez a poszt. Mélységből bele lehet lépni a játékba, úgyhogy ez közel áll hozzám.

- A szurkolóknak majd hozzá kell szokni, hogy ha valaki mérkőzés közben azt kiáltja a pályán, hogy Csöpi, akkor ez a becenév rád vonatkozik.
- Igen, még Nyíregyházán az akkori szertárosunktól, Zajcz Istvántól kaptam ezt a becenevet, utalva a legendás színészre, Bujtor Istvánra, akinek a leghíresebb szerepe ugye Ötvös Csöpi volt. Itt még annyira sokan nem ismerik, inkább csak a magyarok, de gondolom ez hamar átragad a többiekre is, ha többször hallják.

- Ha azt mondom, hogy Pogány Madonna, Csak semmi pánik, Zsaruvér és csigavér?
- A címek megvannak, de még nem láttam egyiket sem, nem az én világom.

- De azért a filmeknek helyszínt adó Balaton csak a kedvencek között van.
- Persze! Amikor van egy-két szabadnapunk, akkor azért a kislányunkkal, Miával lemegyünk oda, mert nagyon szereti a strandot, a vízpartot.

- Apa most viszont edzőtáborban van. Ilyenkor hogy viseli, hogy hosszú időre elmész?
- Már elég nagy ahhoz, hogy megértse, tudta is, hogy most kicsit hosszabb időre megyek el. Ettől függetlenül nehezen viseli, de mindig beszélünk. Igaz, ez nem olyan, meg még nem tud annyira leülni, hogy csak beszélgessünk, megy össze-vissza, én meg nézem a kamerán. Most viszont már egyre többet emlegeti, hogy apa mikor jön? Ilyenkor mondom neki, hogy lassan már megyünk haza, nagyon hiányzik nekem is.

A cseh Zlín ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzés után az FTC második ellenfele az ausztriai edzőtáborban a német másodosztályban szereplő Karlsruher SC lesz július 15-én, kedden 11.30-tól a Dolomitenstadionban. Ahogy azt drukkereink már megszokhatták, felkészülési mérkőzéseinket ezúttal is élőképes közvetítéssel is követhetik, valamint Fradi Zóna Értékelés Live-val is készülünk.

A FradiMédia folyamatosan beszámol az edzőtábor legfontosabb pillanatairól, így kövesse a fradi.hu-t, a Ferencvárosi Torna Club Facebook-Instagram-, és TikTok-oldalát, valamint a FradiMédia hivatalos YouTube-csatornáját.

Cikkajánló

Tóth Alex visszatért a Népligetbe!

Korábbi labdarúgónk a válogatott mérkőzésekre tért haza, és természetesen ellátogatott a Népligetbe is.

„Nehéz mérkőzésre számítunk, de győzni szeretnénk”

Csapatunk március 22-én, vasárnap a Kisvárda vendége lesz a Fizz Liga aktuális fordulójában.

Fradi Zóna Értékelés Live a Kisvárda ellen is

Vasárnap 18:45-től várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Ekkor kezdünk négy áprilisi Fizz Liga-meccsünkön

Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.

Megvan az MK-elődöntőnk pontos időpontja

Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin