2025. október 1.
Raemaekers: „Már vártam ezt a mérkőzést!”
A Genk elleni UEL-találkozó előtt Toon Raemaekers és Robbie Keane beszélt várakozásairól.

Harminchatszoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk október 2-án, csütörtökön 21.00-tól a belga Genk ellen lép pályára az UEFA Európa Liga ligaszakaszának második játéknapján. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Toon Raemaekers és Robbie Keane vezetőedző osztotta meg gondolatait a sajtó munkatársaival.

- Türelmesebbnek kell lennünk a labdával, nem feltétlenül hosszú indításokkal kell operálnunk, hiszen megvan a képességünk ahhoz, hogy kihozzuk a játékszert. Jó érzés újra Belgiumban lenni, már vártam ezt a mérkőzést, a családom is itt lesz holnap a lelátón, szerencsére nem kell messzire utazniuk. Nyilván segítem a szakmai stábot az itt szerzett tapasztalatommal, de leginkább a videóanyagokból készülünk – mondta a korábban Belgiumban is futballozó védőnk.

Minden mérkőzés más, minden csapat más, de az Európa Ligában csak nehéz meccseket játszik az ember. A Plzen ellen nem kezdtünk jól, nem játszottunk jól az első félidőben, türelmetlenek voltunk, ezen dolgozunk azóta is. A piros lap után azonban elképesztő karaktert mutattak a fiúk, amivel sikerült kiharcolnunk a döntetlent. Holnap arra kell figyelnünk, hogy az első perctől százszázalékos koncentrációval kezdjünk, és ha ez így lesz, akkor sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy domináljunk – kezdte vezetőedzőnk, aki a Genkről és a belga futballról is kifejtette véleményét. - Ami az ellenfelet illeti, a Genk gólvágója, Oh a Celtic játékosa is volt, és a Rangers ellen is kifejezetten jól futballozott. Valamilyen szinten meglepett, hogy a Genk megverte a skótokat, de a Rangers most rossz periódusban van, ráadásul emberhátrányban futballoztak, de mint mondtam, ezen a szinten már bármi megtörténhet, nincsenek óriási meglepetések. A Maccabi edzőjeként már meccseltem Belgiumban, viszonylag jól ismerem a helyi labdarúgást, rajta tartom a szemem, ez előny lehet számunkra holnap este. A belga futballban nagyon sok az átmenet, az ellenfelünk egy fiatalos, lendületes csapat, de hogyha tartjuk magunkat a taktikához, akkor jó eredménnyel utazhatunk haza, főleg úgy, hogy az előző hetet jól zártuk, és ebből erőt meríthetünk – tette hozzá trénerünk, aki a kettős terhelésre is kitért. - Természetesen nem könnyű, hogy egyszerre több fronton kell helytállnunk, főleg a magyar bajnokságban, ahol az úgynevezett magyarszabály miatt meg van kötve a kezünk. Egyelőre jól teljesítünk, erős a keretünk, bírjuk a helyzetet, nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Most annyit hajtunk ki a fiúkból, amennyit lehet, az Európa Ligában nincs ilyen megkötés. Összességében azonban mindig a következő feladatra koncentrálunk, ez pedig most a Genk elleni összecsapás  - zárta gondolatait Robbie Keane.

Cikkajánló

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

Mutatjuk, mit rejt Lenny Joseph bőröndje!

Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin