34-szeres bajnok labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 29. fordulójában abban a tudatban fogadhatja a Kisvárdát, hogy akár már a meccs után, szombaton 35-szörös bajnok lehet. A nem kis téttel bíró találkozó előtt vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics osztotta meg várakozásait.
- Először is köszönöm a szurkolóknak, a stábnak, a csapatomnak, hogy velem és a családommal voltak az utóbbi napokban, a helyzet napról napra javul – kezdte Dejan Sztankovics. – A mérkőzés előtti megbeszélésen elmondtam a játékosoknak, hogy bajnoknak kell lennünk! Ez nem csak azt jelenti, hogy a magasba emeljük a trófeát, hanem bajnokként kell játszanunk, bajnokként kell léteznünk a pályán, azzal a szellemiséggel kell játszanunk, amit ez a klub képvisel. Hét meccsünk van még, öt a bajnokságban és kettővel számolunk a kupában. Sok találkozó vár ránk rövid időn belül, minden játékosnak készen kell állnia erre a kihívásra, hiszen ha egy ilyen nagy klubban játszol, akkor mindent meg kell nyerned – mondta Dejan Sztankovics.
Ha még nem tette, vegye meg a jegyét a Kisvárda elleni bajnokinkra EZEN a linken, meccsnapi programjainkról pedig ITT olvashat. A mérkőzés során kerül megrendezésre a Szedd Össze magad akciónk, illetve a Korlátok nélkül kezdeményezésünk is zajlik.
Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.
Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.
A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.
Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.