Hatalmas elismerésben részesült Tóth Alex, 36-szoros magyar bajnok labdarúgócsapatunk 19 esztendős középpályása. Azok után, hogy futballistánk aranyérmet ünnepelhetett az OTP Bank Liga 2024/2025-ös idényében, egy komoly egyéni díjat is kiérdemelt. Az NB I 2024-2025-ös szezonját lezáró hagyományos RangAdó-szavazáson neki ítélték oda az év felfedezettjének járó elismerést.
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane alapemberként számolt Tóth Alexszel a magunk mögött hagyott idényben. Középpályásunk az OTP Bank Ligában 16-szor szerepelt kezdőként, egyszer pedig csereként kapott lehetőséget. Ezeken a találkozón kétszer volt eredményes, emellett kiosztott nyolc gólpasszt is. Kiemelkedő teljesítményére Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is felfigyelt, s a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-pótselejtezőn pályára is küldte futballistánkat.
Tóth Alex az év felfedezettjének járó díjat az M4 Sport stúdiójában vehette át.
Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.
Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.
Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.
Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!
Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!
Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.
Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.