Férfi labdarúgócsapatunk begyűjtötte sorozatban hatodik, összességében pedig 35. magyar bajnoki elsőségét, így az elmúlt hat szezonhoz hasonlóan ismét a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat. A Real Madrid BL-sikere után azonban az eddigiekkel ellentétben ezúttal egy körrel később, a második körben csatlakozunk be a selejtezősorozatba. Hogy ez miért fontos? Azért, mert drukkereink az első nyári európai tétmérkőzésünkig, azaz július 22-e, hétfő éjfélig kedvezményes áron vehetik meg a 2024/25-ös idényre szóló szezonbérletüket.
Ez azonban még nem minden! Különleges nyereményjátékkal is készülünk bérletvásárló szurkolóinknak: ha megveszik a következő szezonra szóló bérletüket az első nemzetközi tétmeccsünkig (július 22., hétfő éjfélig – természetesen azok is részt vesznek a nyereményjátékban, akik már megvették bérletüket), akkor nem csak kedvezményesen láthatják kedvenceiket az idény során, de értékes nyereményekért is versenybe szállhatnak. Ha a fent jelzett időpontig (július 22., hétfő 24.00) megveszi bérletét, akkor amint elérjük a 8000 bérletest, részt vehet nyereményjátékunk sorsolásán, ahol a fődíj egy Vespa motor lesz.
A Vespa motor mellett 4 fő részére kisorsolunk egy-egy Meet&Greet lehetőséget, ami azt jelenti, hogy a szerencsések élőben tekinthetik meg bajnoki címvédő együttesünk népligeti edzését, majd azt követően találkozhatnak és fotókat is készíthetnek a kedvencekkel. A bérletvásárlók között továbbá kisorsolunk 4 páros VIP Gold belépőjegyet egy hazai NB I-es bajnokira, 10 főnek visszautaljuk megvásárolt bérletének árát, valamint klubunk felajánlásával 8 dedikált Fradi-mez is gazdára talál. 7 szerencsés drukkerünk páros Telekom VIP belépőt nyerhet egy hazai bajnokira, míg 15 főnek egy páros stadiontúra lesz a nyereménye.
Felhívjuk drukkereink figyelmét, hogy nyereményjátékunkban csak azok vehetnek részt, akik kiváltották szezonbérletüket az első nemzetközi tétmérkőzésünk napjáig (várhatóan július 22., kedd, 24.00). A játékban természetesen a korábban bérletet vásárolt szurkolóinknak is lesz esélye az értékes ajándékok megnyerésére, melyet akkor sorsolunk ki, ha elérjük a 8000 bérletest.
Ne hagyja ki a lehetőséget, csatlakozzon klubunk bérletes táborához! Szurkoljon a helyszínről Dibusz Déneséknek, és szálljon versenybe az értékes nyereményekért! A bérletvásárlásról IDE kattintva minden információt megtalál! A nyereményjáték szabályzata IDE kattintva érhető el.
Kovacevic találatára Melnyik válaszolt, 1-1-et játszott férfi labdarúgócsapatunk a Kisvárda ellen.
Korábbi labdarúgónk a válogatott mérkőzésekre tért haza, és természetesen ellátogatott a Népligetbe is.
Csapatunk március 22-én, vasárnap a Kisvárda vendége lesz a Fizz Liga aktuális fordulójában.
Vasárnap 18:45-től várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!
Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.
Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.
Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.