2024. április 19.
Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!
Az első nemzetközi tétmérkőzésünk napjáig továbbra is kedvezményesen válthatják meg bérletüket az új szezonra.

35-szörös magyar bajnok és 24-szeres Magyar Kupa-győztes férfi labdarúgócsapatunk idén sorozatban második alkalommal, remek teljesítménnyel elérte a nemzetközi kupatavaszt. Dejan Sztankovics együttese az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörében a szerb Csukaricskit és a belga Genket megelőzve, az olasz Fiorentina mögött második helyen, veretlenül jutott tovább a csoportból, és bár a nyolcaddöntőért rendezett rájátszásban a görög Olympiakosz jutott tovább, drukkereink így is büszkén, szüntelenül buzdították a mieinket.

 

A C1 szektort átkereszteljük B4-re, és ettől olcsóbb lesznek ide a jegyek

Fontos információ, hogy az új szezontól kezdődően a C1-es szektor B4-es elnevezésre változik, és a B-közép részeként átkerül a B-közép árkategóriába, amely lépés egyben jelentős árcsökkenést is jelent azon drukkereinknek, akik ide veszik meg vagy újítják meg bérletüket. A C szektorok ennek megfelelően C2-től kezdődnek majd, és a C2 szektor a C3 és C6 szektorral kerül azonos árkategóriába.

Felhívjuk azon drukkereink figyelmét, akik a B-középbe szeretnének bérletet váltani, hogy ezekbe a szektorokba is pontos helyet kell kiválasztani a szezonbérlet vásárlásánál, de természetesen továbbra is lehet állva szurkolni. A B és a C szektorok között NINCS átjárás!

Emlékeztetőül drukkereink számára, A típusú kártyával (van vénaszkennelés) a Groupama Aréna minden szektorába – kivétel a VIP-lelátók, ide ugyanis nem szükséges szurkolói kártya -, B típusú kártyával viszont csak a B1, B2, B3 és B4 szektorokba lehet belépőt vásárolni (nincs vénaszkennelés).

Csatlakozzon szezonbérleteseink közel 8 ezres táborához!

Az early bird időszak után is folytatódik a szezonbérletek értékesítése, ugyancsak kedvezménnyel, de az akció mértéke itt már kisebb lesz az early bird időszakhoz képest.

Az értékesítés második szakasza a bajnokság lezárását követő első munkanapon, azaz május 20-a, hétfőtől a 2024/25-ös idény első meccsnapjáig, azaz az első nemzetközi tétmérkőzésünk napjáig, várhatóan júlis 22-e, éjfélig tart majd. A bérletértékesítés harmadik, egyben utolsó szakasza a második időszak utolsó napja után (július 23-a) kezdődik.

Ahogy azt drukkereink már megszokhatták, azok, akik bérletet vásárolnak, a hazai pályán lejátszandó nemzetközi tétmérkőzésekre a nagyközönségi helyek meghirdetése előtt biztosíthatják be helyüket!

Megéri bérletesnek lenni, soroljuk az érveket

Bérlettel rendelkező drukkereink számára elsőbbséget és kedvezményt biztosítunk a nemzetközi tétmérkőzésekre szóló jegyek vásárlásakor, illetve meghívást kapnak a minden évben megrendezésre kerülő FTC Szakmai Napra!

A Fradi Shopban, valamint online webáruházunkban, a shop.fradi.hu oldalon is 15 % kedvezményt kapnak bérleteseink. A tavasszal és ősszel is megrendezésre kerülő Bérletesek Napján ez az engedmény duplázódik, így bérlettel rendelkező szurkolóink ezeken a napokon 30%-kal olcsóbban vásárolhatnak üzletünkben és a shop.fradi.hu oldalon is. Továbbá az idénybérlettel rendelkező drukkereink meccsnapokon féláron, azaz 1400 forintért nézhetik meg a megújult Fradi Múzeumot.

Emellett bérleteseink jóval korábban értesítést kapnak az idegenbeli bajnokikra szóló jegyértékesítés kezdetéről.

Cikkajánló

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Nyíregyháza elleni mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin