2025. május 21.
Gólkirályjelöltünk: „Anyát nagyon boldoggá tettem!”
Utánajártunk az elmúlt meccseken 12 gólt szerző focicsapatunk csatára, Nagy Vanessza bombaformájának - VIDEÓ

Már csak egy győzelemre a bajnoki címvédéstől az FTC-Telekom női labdarúgócsapata. A Fradi remek sikerekkel zárta a Simple Női Liga NB I alapszakaszát, majd a bajnoki döntő első meccsén 1-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában. A győzelmi sorozatban a magyar válogatottba nemrég meghívót kapó támadónk, Nagy Vanessza 12 góllal vette ki a részét, ráadásul egymás után két meccsen, az Astra és a Szekszárd ellen is négy-négy gólt szerzett, amire még nem volt példa, és így már nagyon jó esélye van, hogy a gólkirályi címet is megszerezze. A FradiMédia stábja utánajárt a bombaformának, így egy teljes délelőttöt töltöttünk csatárunkkal, aki többek között elmondta, hogyan tölti a reggeleket és az edzések utáni szabadidejét, minek köszönhető ez a két egymás utáni meccsen szerzett nyolc gól, de őszintén mesélt arról a szomorú eseményről, amely miatt külföldről haza kellett igazolnia, illetve mit jelent számára, hogy az édesanyával bármilyen focis témát meg tudnak beszélni.

A bajnoki döntő második mérkőzése előtt védőnk, Ott Eszter és korábbi játékosunk, Nadja Sztanovics is elmondta várakozásait.

Szurkoljon a Groupama Arénában a női bajnoki döntőn!

Női labdarúgóink Groupama Arénában rendezendő találkozójára ingyenes jegy kiváltásával tud belépni. Minden részlet ITT.

Cikkajánló

Öt év után ismét Magyar Kupa-döntős a Ferencváros!

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata 2-0-ra nyert hazai pályán az ETO FC ellen a Simple Női Kupa elődöntőjében.

A kupában is legyőznénk az ETO FC-t

Női labdarúgócsapatunk a bajnoki sikerből erőt meríthet a Simple Női Kupa elődöntőjére.

Fontos bajnoki siker az ETO FC ellen

Kiélezett meccsen győztek női labdarúgóink a Simple Női Ligában Nagy Vanessza góljával.

Győzelem azerbajdzsán ellen a vb-selejtezőn

Nagy Viktóriával és Csányi Diával a pályán csoportja élére került a veretlen női labdarúgó-válogatott.

Két labdarúgónk is szerződést hosszabbított

Továbbra is az FTC-Telekom csapatát erősíti Diószegi Fanni és Ott Eszter – VIDEÓ!

Hiába a fölény, 0-0 az Andorra elleni vb-selejtezőn

Csányi Diána kezdett, Nagy Vanessza csereként lépett pályára a női labdarúgó-válogatottban.

Közönségtalálkozó a Groupamában, ne hagyja ki!

Női labdarúgóinkkal az FTC-KBSC férfi bajnoki előtt találkozhat a B-Közép alatt, a kerengőn.

Hatot vágtunk Miskolcon, kiütöttük a DVTK-t

Női futballistáink 6-0-ra nyertek a bajnokság 13. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin