2021. július 13.
Túl a felkészülés első hetén női csapatunk
A Bajnokok Ligája selejtezőire készülő női csapatunk a múlt héten edzésbe állt - KÉPGALÉRIA!

Magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes, az UEFA Női Bajnokok Ligája augusztusi lengyelországi selejtezőjére készülő női labdarúgócsapatunk (első selejtezős ellenfelünkről ITT olvashatnak bővebben) július első teljes hetében megkezdte a közös nyári felkészülést a Kocsis Sándor Sportközpontban.

Az edzéseken már részt vesznek új igazolásaink (az igazolásokat ITT és ITT mutattuk be részletesen), Csigi Eszter, Nagypál Fatima, Csányi Diána, valamint az amerikai Haley Lukas és a korábbi Európa-bajnok német Bella Linden is.

Ami csapatunk további programját illeti, az FTC-Telekom július 15-én edzőtáborba vonul és ott folytatja a felkészülést az augusztus 18-ai BL-selejtezőre.

Dörnyei Balázs vezetőedző stábunknak részletesebben is mesélt a felkészülésről, az új igazolásokról és a keret átalakulásáról, a beszélgetést megnézhetik a Fradi TV soron következő, július 20-ai adásában.

Cikkajánló

A végén Kubassova fejese döntött! Újabb győzelem!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert az Astra HFC ellen hazai pályán.

Szinte ificsapattal vertük az Újpestet!

Roppant alacsony átlagéletkorú kerettel tudtuk megnyerni az idegenbeli derbit, de már jön az Astra.

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin