A keddi, nagykanizsai 1-0-s győzelem után a Belvon Attila irányította U16-os labdarúgó-válogatott a szlovéniai Gornja Radgonán játszott újabb felkészülési mérkőzést a házigazda korosztályos együttesével. A mieinknél a Fradi két játékosa, Radnóti Dániel és Varga Zétény csereként kapott lehetőséget. Előbbi a szünetben állt be, míg az első meccsen a győztes gólt szerző Varga a 60. percben lépett pályára. A magyar csapat 1-0-ra vezetett, amikor a 75. percben a ferencvárosi Varga egy agresszív labdaszerzést követően lőtt, és bár kísérletét még hárította a hazai kapus, a kipattanót Somfalvi Bence berúgta.
Sajnos a győzelem elmaradt, ugyanis a szlovénok a hajrában kétszer is betaláltak, így 2-2-es döntetlennel zárult a mérkőzés.
(Fotó: mlsz.hu)
Az FTC utánpótlásának szezonjáról és jövőjének kihívásáról kérdeztük Kiss-Baranyi Sándor szakmai igazgatót.
A Fradi fiatalabb együttese a Győrt, míg az idősebbek a Honvédot győzték le a budapesti döntőben.
Klubunk korosztályos csapatai minden színű éremből szereztek egyet-egyet a kiemelt bajnokságokban.
A hétvégén két kiemelt korosztályos csapatunk lépett pályára, az eredmény felemás lett.
A héten pályára lépő valamennyi utánpótlás csapatunk győzelmet ünnepelhetett.
Labdarúgó utánpótlás-csapataink hazai pályán és idegenben is remekeltek.
Klubunk U15-ös csapatának korosztályos válogatott kapusa 2017 óta a Ferencváros játékosa.
Utánpótlás korú labdarúgóink három fronton is győzelmet arattak a bajnokságban.