Köszönünk mindent, Aissa!

Tunéziai válogatott középpályásunktól, a német Union Berlinhez szerződő Aissa Laidounitól búcsúzunk - VIDEÓ!

„Jézus Isten! Azt sem tudtam, hol vagyok!”

Két kézilabdás gólvágónk, Nagy Bence és Csörgő Kristóf egy szédítő versenyben feszült egymásnak – VIDEÓ!

„Felvettük a kesztyűt, és elkezdtünk játszani”

Férfi pólósaink megnyerték a BL-csúcsrangadót • A négy gólt szerző Nagy Ádám elmondta, mi volt a döntő - VIDEÓ

Az ex-Arsenalos Shaw: „A Fradi volt a pályám csúcsa”

Korábbi angol játékosunkkal magyarországi szabadsága alatt beszélgettünk a Groupama Arénában – VIDEÓ!

Marquinhos: „Remélem, az új hajam szerencsét hoz!”

A ZTE ellen gólt szerző brazil játékosunk megújult külsővel értékelte 2023 első bajnoki sikerét – VIDEÓ!

A kis Viki gyógyulásáért fociztak legendáink

A megható jelenetek mellett látványos focit is hozott a gála, amelyen a kislány ajándékot is kapott.

„Borzasztó jó érzés egy ilyen csapat mögött védeni!”

A Vasas elleni rangadón is remekül védő Szakonyi Dániel nyilatkozott a fontos győzelem után – VIDEÓ!

Myenty Abena: „Egy oroszlán vagyok a pályán"

Új igazolásunk a pályán egy vérbeli oroszlán, és alig várja, hogy szurkolóink előtt játszhasson - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin