A Fradi TV stábja magazinműsorunk legutóbbi adásában az FTC ökölvívótermét kereste fel, ahol utánajártak, milyen műhelymunka zajlik a zöld-fehér bokszolóknál. Kótai Mihály szakosztályvezető elmondásából a különböző korosztályok edzéseinek felépítéséről szóló beszámoló mellett az is kiderült, a szakosztály májusban minden kedden toborzó nyílt napot tart, amelyekre mindenkit szeretettel várnak – akár olyanokat is, akik még nem határozták el, hogy bokszolók lesznek, csak szeretnének közelebbről megismerkedni a sportággal.
Hogy mennyire igaz a szakosztályvezető előző állítása, miszerint a Fradiban tényleg bárki kipróbálhatja az ökölvívást, mi sem bizonyítja jobban, hogy sem Misinek, sem Bedák Pál vezetőedzőnek nem volt kifogása az ellen, hogy megnézzük, mire megy a rutinos tréner egy tényleg teljesen kezdővel, jelesül a Fradi TV riporterével, aki saját maga állt be egy iskolázásra a vb-ezüstérmes, többszörös magyar bajnok korábbi ökölvívóval.
A nyílt napokkal kapcsolatos minden információ elérhető korábbi cikkünkben IDE KATTINTVA, míg akik ott lesznek szombaton a Groupama Arénában az MTK elleni férfi labdarúgó bajnoki mérkőzésen, amelynek végén szurkolóink az aréna történetében először együtt ünnepelhetnek a pályán a bajnokcsapattal, a mérkőzés előtt a családi szektor alatti kerengőn található szakosztályi kitelepülésen találkozhatnak is az ökölvívó szakosztállyal! További meccsnapi programok ITT, a budapesti hétvégi lezárások miatti legfontosabb közlekedési információk ITT!
Fiatal ökölvívóink mindhárom korosztályban remek eredményekkel zárták a rangos budapesti versenyt.
Ökölvívó szakosztályunk fiatal bokszolói egy arany- és egy bronzéremmel zárták a serdülő és ifi OB-t.
Ökölvívónk, Sas Dániel a maribori serdülő Európa-bajnokságon csak a döntőben kapott ki.
Ökölvívó szakosztályunk edzésén jártunk, ahol két tehetségünket is megismerhettük – VIDEÓ!
Kozák Kevin és Kovács Bertalan is bekerült az áprilisban megrendezésre kerülő Európa-bajnokság keretébe.
Az FTC ökölvívó-szakosztálya 16.00-s kezdéssel vár minden érdeklődőt ingyenes edzésén!
Minden kedden nyílt edzést tart az FTC ökölvívó-szakosztálya!
82 éves korában meghalt a Fradiban korábban öt évig bokszoló, serdülőben Budapest-bajnok Sas József.