2022. április 19.
Kerethirdetésre várva
Folyamatosan fejlődő csapatkohézió mellett folytatódik a sétafoci program.

Újabb két összejövetelen vannak túl sétafocistáink, akik hétről hétre egyre szorosabb közösséget alkotnak, köszönhetően a foglalkozások melletti közös meccsrejárásnak, valamint a legutóbbi, Fradi–DVSC labdarúgómérkőzés napján rendezett tornának, melyről a Fradi TV is beszámolt.

Noha a tornát a fradisták játékerejének egyenlő felosztása következtében „nevető negyedikként” a debreceni vendégcsapat nyerte – amelynek egy tagja a világ azon rendje szerint, hogy aki még nem fradista, az fradista lesz, csütörtökön már a programunk tagjaként jelentkezett edzésre –, azért a közösségen láthatóan sokat lendített a meccsnézéssel egybekötött meccsdélután. A foglalkozások előtti gyülekezők alkalmával immáron teljesen vegyes beszélgetőcsoportok alakulnak ki a régiek és új csapattagok közt, valamint a fiatalabb és „régebb óta fiatalabb” korcsoportok közt egyaránt.

Az eddig is előzékeny társaság pedig még inkább baráti arcát mutatja minden pillanatban. Legyen szó vízcipelésről, a kapuk pakolásáról, a bóják összeszedéséről, vagy akár egy társnak a cipőhúzásában történő segédkezésről, mindig akad valaki, aki egy mosoly társaságában kérés nélkül segít. Csak a verseny hevében vannak néha kilengések reklamálások révén, ami bár nem épp örömteli, de ugyancsak a teljes komfortérzetről árulkodik.

Végsősoron pedig pont ez a cél: egy jó közösség kialakítása az FTC évtizedes szurkolói számára, ahol végre szeretett csapatuk tagjaiként élhetik meg a játék örömét, és annak pozitív hozadékait lelki és fizikai állapotuk szempontjából egyaránt, aktuális erőnléti állapotuktól függetlenül. Ha a focira azt mondják, hogy összehozza az embereket, a sétafoci ezt egy még magasabb szintre képes emelni. Ha pedig ez közös szurkolással is párosul, kevés jobb eszköz van erre.

Persze többekben is felmerült, hogy ragaszkodnának a tornán kialakított kiscsapatukhoz, azonban a jó csapatkohézió továbbfejlesztése érdekében a játékosokat továbbra is rotáljuk a házitornáink alkalmával. Erre persze szakmai szemmel is szükség van, hiszen azonfelül, hogy a háttérben keressük a külsős ellenfeleket vendégnek a házi tornáinkra, hamarosan komoly szereplés vár a Ferencvárosra. Május 31-én ugyanis a hollandiai Bredában elstartol az Európai Sétafoci Liga, amellyel kapcsolatban csütörtökön bejelentésre került a kerethirdetés várható időpontja is.

Az FTC szófiai kalandjából már tudjuk jól, hogy mekkora összekovácsoló erőt jelent egy közösségnek egy ilyen torna. És bár a verseny nagy a mindössze 10 főnyi kiadó helyért – amit a legutolsó csütörtöki házitornán is tapasztalni lehetett, amit ezúttal a Varga Zoltánról elnevezett csapat nyert –, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bármely csapattagok indulnak is útnak, kész közösség érkezik majd a rövid ismertség ellenére is. Idehaza pedig egy remek társaság szorít majd a sikereikért.

 

Végeredmény:
Varga csapat 7 pont

Fenyvesi csapat 6 pont

Albert csapat 3 pont

Sárosi csapat 1 pont

 

Eredmények:
Albert csapat–Fenyvesi csapat 0:2

Varga csapat–Sárosi csapat 2:2

Sárosi csapat–Albert csapat 0:2

Varga csapat–Fenyvesi csapat 1:0

Varga csapat–Albert csapat 1:0

Sárosi csapat–Fenyvesi csapat 1:2

Cikkajánló

Bíró a fia, így mindenki focistánkat akarta

Sétafocistáink hangulatos körmérkőzésekkel és egy új játékossal zárták a szezont - VIDEÓ

CSATLAKOZZON ÖN IS SÉTAFOCICSAPATUNKHOZ!

Várjuk az 50 év feletti fradista érzelmű nők és férfiak jelentkezését.

Rangos európai klubokat előzve lett 7. a sétafocicsapat

Nagynevű klubok részvételével zajlott Bredában az Európai Sétafoci Liga 16 csapatos tornája.

Készülés az Európai Sétafoci Ligára

A játék élvezete mellett a tudatosságról is szóltak az elmúlt heti sétafoci-foglalkozások.

Visszatérők a sétafocicsapatban

Két korábbi játékost köszönthetettek ismét soraikban a sétafocisták.

Gólkirálynők a sétafocicsapatban

Egyéni női sikerekkel színesített héten vannak túl sétafocistáink.

Mozgalmas hete volt sétafocistáinknak

A sportolás mellett a szurkolás terén is aktívak voltak a héten sétafocistáink.

Sétafocitorna a sport és a közösségépítés jegyében

A csapatok a meccsek után együtt tekintették meg a Ferencváros-Debrecen OTP Bank Liga-mérkőzést – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most