2020. június 5.
A háttérben dolgozó világelit története IV.
Világbajnokaink sorát adják, mégis keveset tudunk róluk. Sikersportágunk, a teke múltidézése, befejező rész.

Az utóbbi években az FTC nemcsak mint egyesület ért el kiemelkedő sikereket, de nemzetközi versenyeken magyar színekben induló fradista sportolóknak szurkolni is természetes jelenség lett. Mi több, a világ- és Európa-bajnokaink neveit megörökítő márványtábláink is igen szépen gyarapodnak. Az elmúlt évtizedben 5 világbajnoki és 13 Európa-bajnoki cím került fel, így 2020 tavaszán immár 22 világbajnok 39 vb-címét és 59 Európa-bajnok összesen 80 Eb-aranyát hirdetik, amely mellett van még 24 olimpiai bajnokunk 29 aranyéremmel is. Azok, akik e számok láttán arra gondolnak, hogy a magyar sikersportágat képviselő vízilabdázóink viszik a prímet, nem tévednek: övék a legtöbb olimpiai és Eb-cím is. Azonban fradista világbajnoki címek terén, talán meglepő módon, a manapság kevésbé reflektorfényben lévő, de hazánkban és az FTC-ben is nagy múltú sportágnak számító teke a legsikeresebb, ugyanis nyolc tekézőnknek köszönhetjük a klub vb-címeinek közel felét. Ez a teljesítmény méltóvá teszi őket arra, hogy felelevenítsük sikereiket, következzen a tekeszakosztály történetét felgöngyölítő négyrészes sorozat negyedik, záró epizódja!

 

A 2000-es évek: folytatódik a női világuralom

Múltidéző sorozatunk korábbi részeiben végigvettük az 1948-1960 közötti kezdeteket, a 60-as, 70-es évek ferencvárosi aranykorszakát, valamint a sportági legendák világbajnoki címeit hozó 1980-2000 közötti évtizedeket, amely időszak vége egyben a teke szakosztály női szakágának világraszóló sikereitől volt hangos. 1995-ben és 1996-ban a fradista hölgyek elhódították az Európa Kupát, 1997-ben pedig annyira beindult a szekér, hogy egészen 2004-ig, zsinórban nyolc szezonon át végeztek a hazai csapatbajnokság első helyén! Sőt, Európa legmagasabb csúcsát is elfoglalhatták ez idő alatt háromszor is (1997, 2001, 2004) a Világkupa megnyerésével. Tíz év alatt tehát öt európai kupát nyertek, valamint egy Világkupa ezüst- és két Világkupa-bronzérmet is szereztek!

A kiváló európai szereplés később is folytatódott, hiszen 2005-ben az Európa Kupában a dobogó második, majd 2006-ban az NBC Kupában az alsó fokát érdemelte ki a csapat. Továbbá 2005-ben a Bajnokok Ligájában – amelybe a sorozat 2002-es indulása után a többi európai kupából lehetett kvalifikálni – a negyedik helyet szerezték meg a fradista lányok, és szintén ebben az évben elhódították a Magyar Kupát is, amelynek kiírására először került sor a női szakágban.

A 2001-es Világkupa-győztes csapat. Állnak: Fehér Andrea, Szenczi Judit, Juhász László edző, Csongrádi Göngyi, Bozó Melinda. Guggolnak: Juhász Gabirella, Wittmann Viktória, Bíró Zsuzsa, Szabó Mónika

Az FTC teke szakosztálya nagy nemzetközi sikerek közepette költözhetett be tehát 2002-ben átadott otthonába, az akkori legkorszerűbb technikával ellátott hatsávos pályára, az Elek Gyula Aréna alagsorába. Az új pálya rangját tovább emelte, hogy nem sokkal később, 2004-ben otthont adott az Európa Kupa-döntőjének a BKV-pályával közösen.

Ezen a bizonyos döntőn már a Nemzetközi Tekeszövetség (FIQ) 2003-ban bevezetett új szabályai szerint játszottak. Ez azt jelentette, hogy mindkét nemnél 120 vegyes lett a versenytáv négy pályán (15 teli, 15 tarolás). Ez a nőknél a korábbi 100 vegyes után jóval több erőnléti edzést igényelt, míg a férfiaknál a 200 vegyes után viszont könnyebbséget jelentett. A versenytávok átalakításán túl bevezették a bowlingbábuhoz hasonló „hasas” bábuk használatát, ami szintén az eredményességet növelte. Az új szisztéma egyben azt is jelentette, hogy a következő évek eredményei már nem voltak összehasonlíthatóak a régiekkel, új korszak kezdődött tehát a sportág történetében. Ezen felül még egy szempontból történelmi volt a 2003-as év: ekkor indult el a már korábban említett NBC Kupa is. Ebben a harmadik számú európai sorozatban a bajnokságok 3-4. helyezett csapatai indulhattak mindkét nemnél.

Ez az időszak más szempontból is választóvonal volt a ferencvárosi teke történetében: 2004-et követően máig nem szerzett újabb magyar csapatbajnoki címet a Ferencváros egyik csapata sem . A hazai bajnokságban, akárcsak az 1980-as években a férfiak mezőnyében, az ezredforduló után a nőknél is a BKV Előre csapata vette át a stafétát, így 2005-ben második, majd a Zalaegerszegi TE megerősödésével a 2006-tól 2009-ig tartó időszakban a harmadik helyre szorult a Fradi. Ezáltal az NBC Kupában versenyeztek nemzetközi téren a mieink, ahol viszont nem voltak eredménytelenek. A már említett 2006-os bronzérem után a nők 2008-ban meg is nyerték a NBC Kupát, majd egy évvel később ezüstérmet is szereztek!

A férfiak az 1999-es, az FTC centenáriumának évében elnyert bajnoki címet követően sajnos már nem tündököltek régi fényükben, többnyire a 4-5. helyen végeztek a csapatbajnokságban, de becsúszott egy-egy 6., 8. és kiesést jelentő 9. helyezés is. Némi sikerélményt adott, hogy voltak válogatott játékosok és az ifi vb-ken remeklő fradisták, valamint a kiesés után két évvel, 2009-ben ezüstérmes lett a férficsapat az NBC Kupában. Egyéniben szintén nem tudtak bajnoki címet hozni a ferencvárosi férfi tekések, „csak” ezüst és bronzérmeket.

Ami a női egyéni eredményeket illeti, az előző évezred utolsó megmérettetésén Szabó Mónika (aki jelenleg is az FTC-t szolgálja, immár 37 éve!) három aranyérmet nyert, amelynek a páros győzelem révén Bíró Zsuzsa is részese volt. 2001-ben már csak második lett a Szabó–Bíró duó, ám őket a szintén fradista Bozó Melinda–Juhász Gabriella kettős előzte meg. Egyéni összetettben 2003-ban Bíró Zsuzsa, majd 2004-ben Bozó Melinda lett a bajnok, utóbbi ráadásul akkor még a napi egyéni aranyérmet is vitte. 2006-ban is fradisták állhattak a dobogó két felső fokára női párosban (1. Csongrádi Gyöngyi–Szabó Mónika, 2. Bozó Melinda–Wittman Viktória), akárcsak a női egyéni összetettben (1. Bozó Melinda, 2. Csongrádi Gyöngyi). Csongrádi ezt követően 2008-ban nyert újra aranyérmet Méhész Anitával párosban.

A 2000-s évek válogatottjaiban is érdekeltek voltak a ferencvárosi tekések, igaz, szerényebb eredmények születtek a korábbi aranydömpinghez képest. 2000-ben Csongrádi Gyöngyi ifjúsági egyéni Világkupát nyert Ersteinben, Németh Csongorral párosban pedig bronzérmet szereztek. Németh Csongor a 2001-es koperi ifjúsági világbajnokságon is megismételte teljesítményét, azaz párosban újabb bronzot szerzett. 2001-ben Budapesten rendezték a válogatottak számára a Világkupát, amelyen Szabó Mónika vegyes párosban aranyérmet, míg egyéniben bronzérmet szerzett, ezzel pedig az év játékosa címet is kiérdemelte! 2004-ben Brassóban Csongrádi Gyöngyi már a felnőtt csapatban szerzett világbajnoki ezüstérmet. Az U23-as világbajnokságokon Batki Tamás 2005-ben, Náchodban csapatban ezüstérmes, 2006-ban Bolzanóban, tandem-mixben pedig ifjúsági világbajnok lett. 2007-ben Csongrádi Gyöngyi a Banja Luka-i felnőtt vb-n vegyes párosban lett ezüstérmes, részben ennek köszönhetően a Magyar Tekeszövetség pedig az év sportolójának is megválasztotta. Végül a 2009-es dettenheimi serdülő világbajnokságon Nagy Beatrix–Bíró Patrik páros lett ezüstérmes.

Fontos még megjegyezni, hogy mindezen eredmények a Ferencvárosi Torna Club legkilátástalanabb évtizedében történtek, amikor az FTC pénzügyi helyzete meglehetősen bizonytalan volt, a szakosztályok a túlélésért küzdöttek, valamint labdarúgócsapatunkat 2006-ban ki is zárták az NB I-ből (ennek történetéről ITT OLVASHATNAK bővebben). Sajnos „önerőből”, a pályán elért eredmények alapján, de hasonlóan szomorú sorsra jutott a férfi tekecsapat is, akik 2007-ben estek ki az első osztályból. Ilyen körülmények között alakult meg 2007-ben az FTC Teke Nonprofit Kft., a későbbiekben pedig ez a cég működtette a szakosztályt. Ekkorra egyébként már a sportág támogatottsága is jelentősen csökkent országos szinten is, szinte teljesen amatőr körülmények közé süllyedt a korábban nagy népszerűségnek örvendő magyarországi tekesport.

 

A 2010-es évek: még egy „kis” ráadás…

Az FTC női csapatának a 2009-2010-es idényben volt máig utoljára nagy esélye a csapatbajnoki cím elhódítására, azonban az alapszakasz-győzelem után a döntőben sajnos a ZTE bizonyult jobbnak. 2011-ben is csak csapatbajnoki ezüstéremnek örülhettek a lányok, de az emlékezetben ez is a rendkívüli sikerek éveként maradt meg. Előbb ugyanis Szarajevóban 25 év után ismét világbajnok lett a magyar csapatban, aminek Csongrádi Gyöngyi is részese volt, majd a bolzanói Európa Kupát sikerült megnyernie az FTC női csapatának! Sajnos azóta is ez volt az utolsó nemzetközi kupagyőzelme az FTC-nek. Csongrádi egyébként a Ferencvárosi Torna Club teljes klubtörténetének első világbajnoka lett az új évezredben, ráadásul az év női játékosának járó díjat is kiérdemelte a MATESZ-től. 2012-ben a bajnoki harmadik helyezés jogán ismét az Európa Kupában indult a csapat, azonban Apatinban a döntőt nem sikerült megnyerni, ezüstéremmel kellett beérniük a ferencvárosi hölgyeknek.

Fegyveres Petra és Sáfrány Anita2013-ban megint 3. helyen zárt a csapat a csapatbajnokságban, Csongrádi Gyöngyi pedig 13 ferencvárosi év után – ami alatt mindent elért, amit tekéző elérhet – elbúcsúzott az FTC-től és (ideiglenesen) visszavonult. A távozó világbajnok helyett azonban rövid időn belül, még azon a nyáron lett két új: Fegyveres Petra és Sáfrány Anita a zalaegerszegi világbajnokságon arattak győzelmet csapatban! Ezzel máig ők ketten az utolsó tekések, akik fradistaként lettek világbajnokok.

Hogy végre egy férfi sikerről is szó essen: 2013-ban harmadik helyen végzett a férfi csapat az NBC Kupában, valamint az évtized két férfi egyéni tekés FTC-érméből az elsőt szerezve, 2014-ben Batki Tamás sprintben bajnoki ezüstérmes lett. Ugyanekkor női sprintben Peténé Bruszt Krisztina lett a bajnok, mindkettő bravúros eredménynek számított akkoriban. 2014 azonban inkább a nagy változások éveként maradt meg. Az FTC anyagi, szervezeti és infrastrukturális körülményei folyamatosan rendeződtek, ebben az évben adták át a Groupama Arénát is, amelynek megnyitóján természetesen részt vettek a tekések és világbajnokaik is. A nehézségekkel küzdő szakosztály működtetése is ezen a nyáron került vissza az FTC-hez, a jelenleg is regnáló szakosztályvezető, Mátraházi István vezetésével.

A pályán elért eredményeket tekintve a 2014/15-ös szezonban mélypontra jutott mindkét csapat, a világbajnokok mellett több meghatározó játékos is távozott, edzőikkel együtt. A nők az utolsó előtti, 9. helyen végeztek, míg a férfiak az alapszakaszban az utolsó, 10. helyére csúsztak vissza és csak a rájátszásban kapaszkodtak fel a 7. helyre a csapatbajnokságban. Hogy az idény ne legyen teljesen eredménytelen, arról Ballók Csilla 2015-ös egyéni sprintgyőzelme, valamint egy februári rekord gondoskodott: a szakosztály magáénak tudhatja a 2015 perc folyamatos tekézés rekordját, amit hivatalosan is bejegyeztek a magyar rekordok könyvébe. A rekordban korábbi játékosok és világbajnokaink is segédkeztek. A közel 34 óra (33 óra 35 perc) alatt megdöntötték a folyamatos gurítás magyar csúcsát női- és férfi párosban is. Peténé Bruszt Krisztina és Hegedűs-Hermann Krisztina folyamatosan 600-600 gurítást, míg férfi párosban Danóczy Richárd és Kecskés Miklós folyamatosan 1300-1300 gurítást hajtottak végre. Mindezen felül a korábbi rekordok során dobott faátlagot és dobásszámot is megdöntötték.

A következő évekre szerencsére sikerült megújulni. 2015 nyarán csatlakozott klubunkhoz a háromszoros világbajnok Tímár Edina, akivel soraiban a női csapat a bajnokságban ismét a dobogón végzett harmadikként, majd Bordács Dorottya is bajnok lett sprintben. További nagy siker, hogy Hári Boglárka 2016-ban ifjúsági világbajnok lett csapatban, amit 2017-ben Hegedűs Tímea serdülő egyéni világkupa-győzelme követett. 2018-ban az összetett egyéni országos bajnoki címet Tóth Andrea nyerte. 2019-ben a nők bejutottak a Magyar Kupa négyes döntőjébe is, amiből Hári Boglárka 656 fával a Népligetben pályacsúccsal vette ki a részét, de sajnos a bravúr nem jött össze, negyedikek lettek a fradista lányok.

Az FTC férfi csapata 2018-ban kapott új erőre, amikor a bajnoki 6. hely mellett a Magyar Kupában ezüstérmet szereztek. Ezután igazolt az FTC-be a négyszeres világbajnok Kovács Gábor. Fontos megemlíteni, hogy ekkorra már több éve a Fradit erősítette a kétszeres világbajnok nagy visszatérő, Botházy Péter is. 2019-ben mindkét sorozatban előre léptek a férfiak, így a 4. helyen végeztek a csapatbajnokságban, valamint történelmük során először megnyerték a Magyar Kupát, így indulási jogot kaptak az NBC Kupában is. A nemzetközi megmérettetés előtt újabb kétszeres világbajnok, BL-győztes klasszis érkezett Zapletán Zsombor személyében. Az NBC Kupa rendkívül szoros, erős mezőnyében végül a 8. helyen végzett az FTC, de mindössze csak 37 fával maradtak el a 3449 fát elérő 3. helyezettől.

A 2019-es Magyar Kupa-győztes csapat.

A 2019-es világbajnokságon Rokycanyban Hári Boglárka már a felnőtt mezőnyben is megmutathatta magát, méghozzá klubtársa, Tóth Andrea társaságában. A szereplés kiválóra sikerült, ugyanis ezüstéremmel térhettek haza! Ezzel még nincs vége, hiszen a férfi csapat szerzett még egy bronzérmet is, Kovács Gáborral a soraiban! Kovács egyéniben magyar bajnoki bronzérmet is szerzett ebben az évben, akárcsak Hári Boglárka. Az év végén pedig az U23-asok között a legjobb játékosnak választották Hári Boglárkát és Németh Attilát is.

Végezetül elérkeztünk a jelenhez, amelyben a nehéz évek után ismét van okunk az optimizmusra. Sajnos a 2019/20-as idény a koronavírus-járvány miatt idő előtt ért véget, a szövetség döntése értelmében a bajnokság eredményeit törölték, pedig jó eredmények voltak kilátásban, hiszen féltávnál a női csapat vezette a bajnokságot, a lefújáskor pedig 3. helyen álltak. A férfiak is jól teljesítettek, hiszen a 4. helyen álltak és a Magyar Kupáért is versenyben voltak. Szerencsére a teljesítményük nem volt teljesen hiábavaló, hiszen mindkét csapat indulási jogot kapott az NBC Kupa 2020-as kiírásában való indulásra.

Tekében az elmúlt 72 évben összesen 18 felnőtt világbajnoki címet nyertek az FTC-sportolói.

Az FTC összesen 1 BEK-et és 3 csapat Világkupát, 6 Európa Kupát és 5 Duna Kupát, valamint 1 NBC Kupát nyert.

A női csapat 20 címével a magyar rekordbajnok, míg a férfi csapat 15 magyar bajnoki címmel büszkélkedhet, amivel második a hazai örökranglistán.

Egyéni, összetett, sprint és páros országos bajnoki aranyérmekből összesen 80-at gyűjtöttek össze az FTC versenyzői.

Cikkajánló

Négyből négy: ismét hibátlan fordulót zárt az FTC

Női tekecsapatunk Tatabányán, férfi együttesünk Nyíregyházán nyert a Szuperligában.

Továbbra is hibátlan az FTC női csapata

Női tekéseink a Zalaegerszeg legyőzésével folytatták remek sorozatukat a Szuperligában.

Hibátlan hétvége, minden fronton FTC-diadal!

Férfi és női tekéseink egyaránt győzelmet arattak felnőtt és ifjúsági korosztályban is a Szuperligában.

Pompás hölgyek: Kiütés sikerrel kezdett a Ferencváros!

Női felnőtt és ifjúsági tekecsapatunk is tökéletes győzelemmel indította az új szezont.

Világkupa-győztesünk rangos versenyen nyert aranyérmet

Az FTC tekése, Hegedűs Tímea korosztályában első, a vegyes párosban második lett Győrben.

70 éves a Fradi-legenda, akit Puskással azonosítottak

Ma ünnepli 70. születésnapját kilencszeres világbajnok, korábbi világklasszis tekézőnk, Csányi Béla – INTERJÚ!

A háttérben dolgozó világelit története III.

Világbajnokaink sorát adják, mégis keveset tudunk róluk. Sikersportágunk, a teke múltidézése, harmadik rész.

Hivatalosan is vége a tekeszezonnak

A MATESZ Elnökségének döntése értelmében végeredmény nélkül lezárult a 2019/20-as hazai tekeidény.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most