2022. október 19.
Továbbvittük a lendületet, 13 góllal győztünk!
A szorosabb első negyedóra után uraltuk a mérkőzést, és nagyon simán legyőztük a Vácot.

A Bajnokok Ligája-címvédő Vipers elleni bravúros pontszerzés után hétközi bajnokival folytatta az idényt női kézilabdacsapatunk, amely a Vácot fogadta. A meccs egyik különlegessége volt, hogy a novemberi Európa-bajnokság miatt jó ideig, egészen pontosan december 10-ig nem lesz hazai összecsapása a lányoknak.

Az ősz hazai zárásaként jó játékban és magabiztos győzelemben reménykedtek a szurkolók, és Kovács Anettnek fél perc sem kellett, hogy góljával jelezze, ő is hasonlóképpen gondolkozik. Sőt, a harmadik percben Janurik Kinga hajszálpontos indítása után Hársfalvi Júlia talált be, és már 3-1-re vezettünk. Ezt követően viszont kicsit megálltunk, akadtak pontatlanságok mind támadásban, mind pedig védekezésben, így nem sokkal később már 5-4-gyel a váciaknál volt az előny.

Sikerült aztán rendezni a sorokat, gyorsan visszavettük a vezetést, a 17. percben Dragana Cvijics vágta a kapuba a labdát, és már 11-8 volt ide, a félidő hajrájára pedig Kovács újabb indulásból szerzett találata után már hatgólos előnnyel fordulhattunk. És akkor rátettünk még egy lapáttal: Hársfalvi gyönyörű labdaszerzését követően csaknem félpályáról ívelt az üres kapuba, közönségünk pedig tizet számolt a vendégekre; a félidei 23-12-es eredményt a helyzeteit biztos kézzel értékesítő Cvijics állította be.

A folytatásban annyira már nem volt egyoldalú a küzdelem, mint az első játékrész hajrájában, de így is rápakoltunk még kettőt a tetemes előnyre, bő negyven perc után 31-18 állt az eredményjelzőn. Klujber Katrin remek cundergóllal gondoskodott a közönség szórakoztatásáról, Cvijics pedig egész egyszerűen tarthatatlan volt, és úgy tűnt, ezen a napon nem tud hibázni (34-19). A Vác vezetőedzője, Herbert Gábor hét perccel a vége előtt kért időt, akkor már tizenhattal vezettünk (39-23).

A hajrában a legnagyobb örömöt az váltotta ki a szurkolókból, hogy fiatal játékosunk, Buzsáki Bodza is betalált (a negyvenegyedik gólunkat szerezte), és persze a győzelemnek is joggal szólt a taps, az előnyükből ugyan a végére kicsit leadva, de összességében remek játékkal, tizenhét beálló-góllal(!), 42-29-re győztünk, és sikeresen hangoltunk a szombati, csehországi Bajnokok Ligája-összecsapásra.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
5. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – Praktiker-Vác 42-29 (23-12)
Helyszín:
Elek Gyula Aréna, Budapest
Időpont: 2022. október 19., 18:00
Játékvezetők: Altmár Kristóf, Horváth Márton
Gólszerzők:
Cvijics 10, Klujber 6, Hársfalvi 5, Kisfaludy 5, Kovács A. 5, Kukely 5, Márton 3, Edwige 2, Buzsáki 1, ill. Kuczora 12 (4), Marincsák 7, Schatzl 4, Helembai 3, Bánfai 1, Ferenczy 1, Kurucz 1.

Cikkajánló

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

Műtéten esett át Laura Glauser

Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.

Tizenegy Fradi-játékos a szerdán kezdődő vb-n

A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.

„Ez életem egyik legjobban várt karácsonya”

Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin