Július 12-28. között a dél-koreai Kvangdzsuban rendezik az idei vizes világbajnokságot, 18 Fradi-sportolóval. A program első Fradi-szereplője Székelyi Dániel volt, aki magyar idő szerint szombat hajnalban ugrott vízbe a férfi nyílt vízi úszók 5 kilométeres versenyében.
Versenyzőnk kiválóan szerepelt, az élmezőnyben végzett, és pályafutása eddigi legjobb világbajnoki szereplését produkálva a hatodik helyen végzett! A szám világbajnoka honfitársunk, Rasovszky Kristóf lett, megszerezve ezzel az első magyar vb-aranyat!
Székelyi a futamot követően az M4 Sportnak elmondta, mindvégig megpróbálta elkerülni a verekedést a vízben, és sikerült teljesítenie az előzetesen kitűzött célját, azaz az első tíz közé jutást, amellyel megalapozta a 10 kilométeres viadalt.
A kétszer hosszabb távon hétfőn ugranak vízbe a versenyzők, az első tíz hely olimpiai kvalifikációt ér - egy országból legfeljebb két úszó indulhat Tokióban.
A vizes vb Fradi-menetrendje és további információk ITT!
2019-es vizes világbajnokság, Kvangdzsu, Dél-Korea
Nyílt vízi úszás, 5 km
6. Székelyi Dániel (FTC) 53:34.4
Versenyzőnk 14:19.65 perces idővel teljesítette a 1500 méteres távot gyorsúszásban.
Versenyzőnk sokáig közel volt az újabb egyéni csúcshoz, végül 1:51.38-cal ért célba.
Olimpiai bronzérmes úszónk a 4. legjobb idővel finálés a lublini rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
Versenyzőnk nem csak délelőtti idejét, de saját legjobbját is megdöntötte az elődöntőben.
Versenyzőink 200 háton jutottak az esti döntős programba.
Úszónk, Kovács Benedek két magyar bajnoki címet szerzett rövidpályán és most ott lesz az Eb-n is - VIDEÓ!
Betlehem, Németh, Mihályvári-Farkas, Ilyés, Molnár és Kovács is indul a lengyelországi kontinensviadalon.
Az FTC-MVM sportolói parádésan szerepeltek a XIV. Matrica Kupán.