2022. április 21.
„Egyetlen A csoportos tagságot sem adnak olcsón!”
Sajtónyilvános edzést tartott a négy fradistával a soraiban a vb-re készülő férfi jégkorong-válogatott.

Hétfőn harmadik hetébe lépett a magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott a május 3-a és 8-a között Ljubljanában megrendezendő Divízió I/A világbajnokságra való felkészülése. Amint arról korábban beszámoltunk, a nemzeti csapatnál másodedzőként dolgozó ferencvárosi vezetőedző, Fodor Szabolcs, valamint Arany Gergely és a keretbe több mint két év után visszatérő Kóger Dániel már a múlt hét közepén csatlakoztak az edzésekhez, az említett két játékos már az Ukrajna elleni első felkészülési mérkőzésen is jégre lépett. Vasárnap a csapat kiegészült az ICEHL-ezüstérmes Hydro Fehérvár AV19, valamint az Erste Liga-döntőt egymással megvívó Csíkszereda és FTC-Telekom játékosaival, így Nagy Gergővel és Kulmala Rasmussal négyre nőtt a ferencvárosi játékosok száma a keretben.

Kedden a válogatott lejátszotta második felkészülési meccsét is Székesfehérváron a vb-rivális Szlovénia ellen, csütörtök délelőtt pedig nyilvános edzésen fogadták a sajtó képviselőit a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban. Az edzés előtt a keret tagjai válaszoltak is az újságírók kérdéseire, elsőként az edzők érkeztek a pálya mellé, így Fodor Szabolcs kezdte a nyilatkozatok sorát. Vezetőedzőnk elmondta, sok munka vár még a csapatra a világbajnokságig, annál is inkább, hiszen többen is csak nemrég vették fel a válogatott munkájának ritmusát egy hosszúra nyúlt klubszezon után.

„Örömteli, hogy ennyi játékos érdekelt volt két liga döntőjében is, de ez egy picit meg is nehezíti a válogatott edzőinek a dolgát. Kellemes teherről van szó, hiszen nagy dolog az is, ameddig a Fehérvár eljutott, és az is jó, hogy az Erste Liga döntőjében két olyan együttes csapott össze, amelyik több játékost is ad a nemzeti csapatnak. Természetesen így, hogy a keret jó része később jött, még abszolút nem állunk készen. Kellett nekik pihenőt is adni, kilenc hónappal a szezon kezdete után nem lett volna jó, ha valaki egy döntő után azonnal beesik és folytatja a munkát. Van mit bepótolnunk, de most már Sebők Balun kívül, aki hétfőn érkezik, mindenki együtt van, így van bő egy hetünk a teljes létszámú közös felkészülésre.”

Fodor Szabolcs arról is szót ejtett, a felfokozott hangulatú, néhol indulatoktól sem mentes Erste Liga-döntőnek már nyoma sincs a válogatott öltözőjében, mindenki a közös célért küzd együtt, vállvetve.

„Profi játékosokról van szó, és mindannyian egyetlen cél érdekében vagyunk itt, azért, hogy Magyarországot méltó módon képviseljük a világbajnokságon. Ha visszagondolunk a múltra, a játékos-pályafutásomra, amikor még csak két meghatározó magyar csapat volt, és óriási rivalizálás zajlott a Dunaferr és az Alba Volán között, ez a két együttes adta a válogatott játékosok zömét, mégis még akkor is meg tudtuk ezt a dolgot oldani. Akár már két nappal egy bajnoki döntő után a legjobb csapattársakként küzdöttünk a közös célért, ez pedig most sincsen másképp, pedig akkor a mostaninál jóval extrémebb helyzetről beszélhettünk, hiszen tényleg szinte az egész válogatott abból a két csapatból került ki. Szóval ennek nem is szabad problémának lennie, de nem is érzünk semmiféle feszültséget.”

Szerencsére a Ferencváros csapatkapitánya, a válogatotthoz múlt vasárnap csatlakozó Nagy Gergő sem érez semmilyen feszültséget, annak ellenére, hogy az ő számára az első mérkőzésen történt szerencsétlen kimenetelű ütközés, majd az azt követő eltiltás és az ennek nyomán gerjedő hatalmas indulatok miatt még a többieknél is megterhelőbb volt az Erste Liga döntője.

„Érzelmileg és mentálisan valóban rendkívül megterhelő időszakon vagyok túl. Örömmel értesültem róla, hogy Salló Alpárt kiengedték már a kórházból, innen is ismét a legjobbakat, és mihamarabbi visszatérést kívánok neki!” – kezdte Nagy Gergő. „Rám fért a néhány nap pihenő, még akkor is, ha egy pici betegséggel vegyült, ami miatt a Fradi szezonzáró vacsoráját is ki kellett hagynom. Mostanra viszont már minden rendben, egészségesen és motiváltan tudtam csatlakozni a válogatott munkájához. Gőzerővel készülünk, négy edzés van eddig a lábamban, illetve a szlovének elleni mérkőzés. Közeleg a felkészülés utolsó szakasza, úgyhogy itt a ideje magasabb fokozatra kapcsolni. Még azért alakul a vb-keret, az edzők próbálgatják a sorokat is, a taktika pedig lényegében adott, amit az elmúlt másfél-két évben játszottunk, azt próbáljuk tökéletesíteni. Pénteken újabb lehetőség jön a gyakorlásra Ukrajna ellen, még jobban, még precízebben kell a szakmai stáb elképzeléseit jégre vinni, jó kihívás lesz.”

Nagy Gergő a 2008/09-es szezon óta szinte megszakítás nélkül tagja a magyar válogatottnak, hat világbajnokságon járt eddig, A csoportos tapasztalata is van. Így 32 éves korára az egyik legrutinosabb tagja a keretnek, az egyik vezérnek számít. Ezzel kapcsolatban viszont nem érez plusznyomást, úgy érzi, a keretben jó egyensúlyt alkotnak a rutinos és a fiatal játékosok, és mindenkinek megvan a maga helye és feladata.

„Nem tulajdonítok különösebb szerepet annak, hogy mióta vagyok válogatott. Nyilván a rutin egy idő után a korral is jár, bár még mindig fiatalnak érzem magam! A csapat nagy része most már hosszú évek óta együtt játszik, válogatott szinten is, és gyakran a klubokban is. Persze mindig vannak érkezők, újoncok, de a mag, a csapat gerince régóta együtt van. Mindig tudunk egymásra támaszkodni, úgy érzem, nagyon jó egyveleget alkot ez a keret, szóval idén is jó csapatunk lesz!”

A rutint képviseli Nagy Gergő ifjúkori jóbarátja és most már második éve a Ferencvárosnál is csapattársa, Kóger Dániel, aki 2020 tavaszi súlyos sérülése óta először tagja a nemzeti csapat keretének, így több mint két év után húzhatott újra címeres mezt.

„Mindig nagyon jó érzés magamra ölteni a válogatott felszerelését, megtiszteltetés, hogy újra számolt velem a kapitány, és itt lehetek az összetartáson. Természetesen a csapat az első, így azon dolgozunk, hogy minél hamarabb tökéletesen elsajátítsuk a taktikát, az elképzelt játékot. Közben persze viszont harcolunk a helyekért is. Attól függetlenül, hogy a szlovének ellen nem feltétlenül úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, ennek ellenére tisztában vagyunk azzal, mi az elvárás felénk. Persze még a sorokban is folyamatosan vannak változások, az összeszokottság még nem feltétlenül van meg, pontosan tudjuk, hová és hogyan kell eljutnunk. Nagyon sokat videózunk is, én is igyekeztem elsajátítani azt a játékot, amit az elmúlt egy-másfél évben játszik a csapat. Úgy érzem, a megfelelő ütemben haladunk, de természetesen a vb-rajtig hátralévő időben még rá fogunk kapcsolni.”

Rutinos támadónk arra is kitért, természetesen nincsenek bérelt helyek a keretben, de nagyon szeretne ott lenni Ljubljanában.

„Én is, mint mindenki más, próbálja a legjobbját nyújtani a felkészülés alatt, ez természetes. A végső cél az, hogy csapatként a legjobban működjünk a világbajnokságon, az pedig, hogy erre milyen összeállításban képes a válogatott, az edzők döntése. Mi nem tehetünk mást, mint letesszük a jégen és azon kívül a kemény munkát, aztán meglátjuk, milyen döntést hoznak a siker érdekében. Mindenesetre mindent megteszek, és szerencsére nem volt nehéz dolgom újra felvenni az itteni ritmust. Kis közösség a jégkorongos közeg, ismerjük egymást, ha nem is itt, de ellenfélként vagy klubtársként már mindenkivel találkoztunk, szóval folyamatosan jó a hangulat, pozitív a légkör.”

Nagyot harcol a csapatba kerülésért az Erste Ligában az egész szezonban fantasztikus teljesítményt nyújtó kapusunk, Arany Gergely is, aki három szintén rutinos, kiváló kollégájával, az újpesti Rajna Miklóssal, a debreceni Hetényi Zoltánnal, és a MAC HKB hálóőrével, Bálizs Bencével küzd a vb-keretben rendelkezésre álló kapushelyekért. Amennyiben játékosunknak sikerülne ott lenni az utazó keretben, úgy először vehetne részt felnőtt világbajnokságon, eddig korábban felkészülési meccsek mellett olimpiai selejtezőn kapott védési lehetőséget címeres mezben.

„Nekem nem volt túl sok időm pihenni, az Erste Liga döntőjének utolsó, csíkszeredai meccse után három nappal már itt voltam a válogatottnál, a múlt héten pedig meccset is játszottam. Szóval mondhatjuk, hogy egyből a mélyvízbe ugrottam, de ennek megvan az előnye is, legalább nem estem ki a ritmusból. Ami pedig a válogatottban való munkát illeti, ahhoz sem nehéz hozzászokni, hiszen a szezon során azért folyamatosan találkozunk különböző összetartásokon, ráadásul mindenkit ismerek régóta, úgyhogy kapusfronton inkább a finomhangolásé a főszerep ilyenkor. És persze azért harcolunk is a helyekért, ráadásul a kapus ebből a szempontból sajátos poszt, egy-két helyért megy a verseny. Ennek ellenére teljesen baráti, egészséges a rivalizálás, mindannyian ugyanazért a helyért küzdünk, de soha nem hátráltatnánk egymást, hiszen a végcél a csapat sikere. Hogy ezeket a sikereket kivel a kapuban érhetjük majd el, az majd kiderül.”

A válogatott ferencvárosi kerettagjai közül Kulmala Rasmusé talán a legkülönlegesebb helyzet, hiszen a Fradi junior világbajnok finn pontgyárosa mindössze tavaly novemberben mutatkozott be a magyar válogatottban. Azóta állampolgársági esküt is tett – amelyről a Fradi TV kamerái előtt is mesélt, megvillantva magyar nyelvtudását is -, így akár a világbajnokságon is ott lehet, természetesen ez is a célja.

„Ahogy korábban, most is nagyon jól érzem magam itt. A légkör kiváló, jó a csapategység, mindenben segítjük egymást. A szlovének elleni mérkőzés nem sikerült a legjobban, de ilyenkor még nem is az eredmény a legfontosabb. Előre tekintünk, a cél a világbajnokság. Jó formában vagyok, sikerült kipihennem magam az Erste Liga fizikálisan és mentálisan is megterhelő döntője után. Nagy a harc az utazó keretbe kerülésért, de ha már idáig eljutottam, és itt vagyok a 28 fős bő keretben, már mindent megteszek, hogy az utazó csapatban is ott legyek. Reméljük a legjobbakat!”

Miután a Nemzetközi Jégkorong Szövetség bejelentette, hogy felfüggeszti az orosz és a fehérorosz válogatottak szereplését minden világeseményen, így a francia és az osztrák csapat felkerült az A csoportba, a Divízió I/A világbajnokság mezőnye pedig az eggyel alacsonyabb osztályból érkező Litvániával egészült ki. A magyar válogatott előtt így nagy esély nyílt arra, hogy megszerezze a feljutást érő első két hely valamelyikét a házigazda Szlovénia, valamint Dél-Korea, Románia és Litvánia alkotta mezőnyben. Hogy erre milyen esélyeink vannak, azzal kapcsolatban ismét Fodor Szabolcsot idézzük.

„Azt azért látni kell, hogy a legfrissebb világranglista alapján Szlovénia és Dél-Korea is előttünk van. A Románia elleni mérkőzés pedig egy Derbi lesz, aminek sohasem lehet megjósolni a kimenetelét. Ráadásul a litvánok is biztos, hogy ha már esélyt kaptak a szintlépésre, megpróbálnak majd élni vele. Szóval egyáltalán nem lesz olyan könnyű menet ez a világbajnokság, mint amilyennek az ismert események után elsőre tűnhet. A szlovének elleni edzőmeccs a bizonyíték arra, mennyire nem lesz könnyű dolgunk. Az A csoportos tagságot soha nem adják olcsón, akármilyen csoportról is legyen szó. Az ellenfeleink is nyugodtan érezhetik, hogy vissza nem térő alkalom nyílt a számukra, úgyhogy mind az öt csapat sokszoros erővel küzd majd a két feljutó helyért. A legfontosabb, hogy fókuszáltak maradjunk, és ki tudjuk hozni magunkból a legtöbbet. Ha ez sikerül, akkor benne van a pakliban akár a szép eredmény is, de óriási hibát követnénk el, ha ezt készpénznek vennénk.”

A magyar válogatott világbajnoki felkészülési programja egy újabb Ukrajna elleni mérkőzéssel folytatódik, pénteken 19.00-tól a Vasas Jégcentrumban.

Férfi jégkorong, vb-felkészülés
A magyar válogatott felkészülési programja:

Április 14., Miskolc: Magyarország-Ukrajna 3-1
Április 19., Székesfehérvár: Magyarország-Szlovénia 0-3
Április 22., 19:00 Magyarország-Ukrajna, Vasas Jégcentrum, Budapest
Április 28., 17:15 Magyarország-Dél-Korea, Vasas Jégcentrum, Budapest

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Arany Gergely (FTC-Telekom), Bálizs Bence (MAC HKB Újbuda), Hetényi Zoltán (DEAC), Rajna Miklós (UTE)
Védők: Fejes Nándor (Gyergyói Hoki Klub), Macaulay Scott (MAC HKB Újbuda), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Garát Zsombor (MAC HKB Újbuda), Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék), Pozsgai Tamás (MAC HKB Újbuda), Tóth Gergely (MAC HKB Újbuda), Kiss Dániel, (UTE), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19)
Támadók: Papp Kristóf (Michigan State University), Szita Donát (Amiens), Vincze Péter (Gyergyói Hoki Klub), Sárpátki Tamás (Gyergyói Hoki Klub), Tóth Richárd (MAC HKB Újbuda), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Sofron István (SC Csíkszereda), Vas János (HC Presov), Kulmala Rasmus (FTC-Telekom), Magosi Bálint (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Kóger Dániel (FTC-Telekom), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19)

A STÁB
Sean Simpson szövetségi kapitány
Szilassy Zoltán edző
Fodor Szabolcs edző
Farkas Tamás kapusedző
Dr. Rybaltovszky Henrik csapatorvos
Bors Attila fizioterapeuta
Antal Dénes fizioterapeuta
Puskás Sándor erőnléti edző
Nagy József felszerelés-menedzser
Szilágyi Levente csapatvezető

Cikkajánló

A hoki vb fradista hősei: „Tökéletes szezonzárás volt!”

Élménybeszámolót tartottak a Fradi TV kamerái előtt a ljubljanai Divízió I/A hoki vb fradista hősei – VIDEÓ!

„A célunk bennmaradni az A-csoportban”

Szurkolóinak hálás a szlovéniai vb-n feljutást kiharcoló, hétfőn hazatért magyar hokiválogatott - VIDEÓ

Kellettek a Fradi-gólok is: Legyőztük Romániát!

Nagy Gergő és Kulmala Rasmus is betalált a 4-2-re nyerő magyar jégkorong-válogatottban.

Kikapott Románia, megvan a feljutás!

Románia 5-4-es veresége után a magyar csapat már biztosan feljutott az A-csoportba.

Vereség Szlovéniától a vb-n

A magyar férfi jégkorong-válogatott ennek ellenére akár már szombaton továbbjuthat.

Kulmala gólpassz, legyőztük Litvániát!

A magyar férfi jégkorong-válogatott három fradistával a soraiban 2-1-re verte Litvániát.

Remek játékkal négygólos magyar siker a vb-nyitányon

A magyar férfi hokiválogatott három fradistával 5-1-re győzte le Dél-Koreát a Divízió I/A vb nyitónapján.

Itt a vb-keret: négy Fradi-játékos utazik Ljubljanába!

Sean Simpson kijelölte a férfi jégkorong-válogatott szlovéniai Divízió I/A vb-n résztvevő végleges keretét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most