2020. április 22.
Hudák Gábor: „Harcban leszünk a címeink megvédéséért!”
Hokisaink szakmai igazgatója holtszezonról, igazolásokról és a következő idényre szóló tervekről – INTERJÚ!

Amint arról korábban beszámoltunk, a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében a magyar kormány által kihirdetett rendkívüli veszélyhelyzet következtében a Magyar Jégkorong Szövetség és az Erste Liga vezetése az érintett klubok mindegyikével egyeztetve közösen arra a döntésre jutott március közepén, hogy befejezettnek nyilvánítja a 2019/20-as szezont, és a felnőtt férfi megmérettetések tekintetében eredményt is hirdetett. Ennek értelmében az OB I döntőjének is minősülő Erste Liga-elődöntőben az Újpest ellen a négy győztes meccsig tartó párharcban 2-0-ra vezető Ferencvárost hirdették ki magyar bajnoknak, miután bár elvi lehetőség akkor még volt a zárt kapus rendezésre, a lila-fehérek nem kívánták lejátszani a döntő hátralévő mérkőzéseit, az Erste Ligában pedig megosztott elsőséget hirdettek a másik ágon a Gyergyó ellen szintén 2-0-ra vezető Sportklub Csíkszeredával.

Két héttel ezelőtt Fodor Szabolcs vezetőedző a fradi.hu-nak adott interjújában már beszámolt róla, hogy a kurtán-furcsán véget ért szezon és a rendkívüli helyzet közben sem állt le az élet, és a szakmai stáb gőzerővel dolgozik az új idény csapatán, abban akkor még viszont a szerződését nemrég 2023-ig meghosszabbító sikeredző kevés konkrétumról tudott beszámolni a veszélyhelyzet miatti bizonytalanságok közepette.

Ezúttal Hudák Gábor szakmai igazgatót szólaltattuk meg, aki a csapat mögöttünk hagyott szezonbeli szereplésének rövid értékelése mellett a közeljövőről, az idényre vonatkozó tervekről, az igazolásokról és a keret alakításáról, valamint az ellenfelekkel kapcsolatos várakozásokról és a létesítményhelyzetről is beszélt.

 

- Többször is esett már róla szó, de egy kérdés erejéig utaljunk vissza a 2019/20-as szezon végére: hogyan értékeled az idény végét, és hogyan tekintesz a megszerzett címekre?
- Természetesen mindenkinek az lett volna a legjobb, legnagyobb élmény, ha a jégen tud eldőlni a rájátszás, hiszen az Újpesttel bajnoki döntőnek minősülő ligaelődöntőt játszottunk, amire évtizedek óta várt a hokis közönség, aztán az esetleges fináléban pedig akár a tavalyi ligadöntő visszavágóját játszhattuk volna, de a járvány, ahogy az élet minden területén, úgy a jégkorongban is felülírta az elképzeléseket. Ennek ellenére határozottan azt gondolom, hogy az Újpest ellen kihirdetett bajnoki címünk megkérdőjelezhetetlen, 2-0-ra vezettünk egy négy győzelemig tartó párharcban, ahol lett volna elvi lehetőség a hátralevő meccsek lejátszására, és szerettük is volna lejátszani őket. Sajnos nem így alakult, de ettől függetlenül jogos a bajnoki címünk. Ami az Erste Ligát illeti, a megosztott elsőség - ismerve a helyzetet - egy vállalható döntés, aminek természetesen nagyon örülünk és megdolgoztunk érte.

- Amikor nagyjából egy évvel ezelőtt beszélgettünk egy szezonértékelő interjúban, azt mondtad, a célok most már magasabbra kerültek, és szeretnénk címeket védeni, és egyéb területen is előrébb lépni. Hogy érzed, sikerült az előrelépés?
- Úgy gondolom, hogy mindenképpen! A nemzetközi porondon történelmi sikert értünk el, a Ferencváros előtte még soha nem jutott túl a Kontinentális Kupa első körén, de ha az összes magyar csapat szereplését nézzük meg, akkor sem túl gyakori az ilyen eredmény. Dániában, a legjobb nyolc között sem vallottunk szégyent, sőt, begyűjtöttük a két szezonnal korábbi győztes skalpját egy még teljesen éles meccsen a második napon, és még az utolsó találkozón is volt esélyünk a továbbjutásra. A hab a tortán pedig a Magyar Kupa-győzelem volt, amelynek értékét a három jelenleg legmagasabban jegyzett magyarországi csapattal szemben nem is hiszem, hogy külön ecsetelni kellene.

- A jelenlegi, bizonytalan helyzetben elég nehéz bármilyen konkrétumot mondani arról, hogy minden a terv szerint zajlik-e majd a következő szezon menetrendjével és lebonyolításával kapcsolatban, mégis készülni kell az új idényre. Te hogyan számolsz, milyen bajnokságunk lesz, milyen csapatokkal?
- Egyelőre valóban minden nagyon képlékeny, több variáció lehetséges még. Az én álmom már hosszabb ideje az, hogy minden magyar csapat itthon, a saját ligánkban szerepeljen, egy ilyen ligát megnyerni hatalmas presztízsértékkel bírna. De ez egyelőre nem tűnik realitásnak, az viszont nem kizárható, hogy a jelenleg a szlovák élvonalban szereplő két csapat esetleg visszatér, az pedig még a fehérváriak első csapata nélkül is egy rendkívül erős, magas színvonalat képviselő liga lenne kiegészülve az erdélyi csapatokkal. Ami a lebonyolítást illeti, természetesen konkrétumot még nem lehet mondani arra vonatkozóan, hogy elindul-e az idény a tervek szerint szeptember közepén, ezt most még érthető módon nem is lehet megmondani. Nekünk mindenesetre muszáj úgy számolnunk, hogy ez megtörténik, úgyhogy a játékosainkkal is így tervezünk. Mindenki megkapta az erőnléti edzőnk által személyre szabva kidolgozott egyéni edzésterveket, és ezen a héten, illetve a jövő héten mindenki megkezdi a munkát a megérdemelt szezonvégi pihenő után. Egyébként ezzel nem vagyunk lemaradva, tavaly is ennek az ütemezésnek megfelelően kezdtük meg a felkészülést.

- Amennyiben úgy készülünk, hogy lesz bajnokság az eredeti terveknek megfelelően, az azt jelenti, hogy a játékoskerettel is ennek megfelelően kell készülnünk. Hogy állunk ezzel, tudva azt, hogy vannak kulcsemberek is, akiknek most járt le a kétéves szerződése?
- Van néhány játékosunk, akiknek még érvényben lévő kétéves szerződése van, a többin pedig gőzerővel dolgozunk. Zajlanak az egyeztetések, Fodor Szabolcs vezetőedzővel karöltve naponta nagyjából tucatnyi telefont váltunk, dolgozunk a keret kialakításán, a hosszabbításokon, és az új igazolásokon is. A szakmai stáb az egész idény alatt figyelte, milyen fiatalokat lehet esetleg az elmúlt két évben kialakult koncepció és stílus mentén beépíteni a csapatba. Van feladat bőven, de dolgozunk rajta. Sokakkal megállapodtunk már szóban, és vannak, akikkel nagyon közel van a megállapodás. Olyannyira, hogy bejelentések is lehetnek hamarosan, akár már az előttünk álló egy-két hétben. De az elsődleges cél, hogy a keret nagy részét ezúttal is együtt tudjuk tartani, ez volt az idei sikerek egyik kulcsa is.

- Ez azt is jelenti, hogy ha lesz bajnokság, és rendben lezajlik, akkor nem változnak a célkitűzéseink, legyen szó a bajnoki és liga-címvédésről, vagy akár a 25 év után visszahódított Magyar Kupáról?
- Kishitűek lennénk, ha azt mondanánk, hogy nem szeretnénk címvédést. Idén sem lesz ez másképp, én és a teljes stáb elvárása, hogy maximális teljesítményt hozzon ki magából a csapat, és természetesen, ha egyszer sikerült elérnünk ezeket az eredményeket, már nem akarunk lemondani róla, most már tudjuk, hogy képesek vagyunk a csúcsra érni. Úgyhogy bátran mondhatom, hogy ha az elmúlt két évben kialakult stílust és mentalitást tovább tudjuk építeni, akkor nagyon szép eredmények elé nézünk a következő szezonban is. Szóval igen, szeretnénk harcban lenni a címeinkért!

Boldizsár Márton

Cikkajánló

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

Vereség az Erste Liga-döntő második meccsén is

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-0-ra kaptak ki a Brassótól, rendkívül nehéz helyzetből folytatják a finálét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin