2020. június 5.
Válogatott kapusunk rangos elismerést kapott
Arany Gergely kapta az idény legjobb kapusának járó Vedres-kupát, Jere Pulli a liga legjobb védője lett.

A Magyar Jégkorong Szövetség hagyományos szezonzáró gálája a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt az elmúlt hónapokban érvényben lévő rendkívüli veszélyhelyzet miatt elmaradt – hasonlóan a bajnokságok zömének döntőihez, és a kiemelt világbajnokságokhoz.

(Amint arról korábban beszámoltunk, a bajnoki döntőnek is számító, négy győzelemig tartó Erste Liga-elődöntős párharcban 2-0-ra vezető FTC-Telekomot, miután az ellenfél Újpest, bár akkor még lett volna rá lehetőség, nem állt ki zárt kapuk mögött a következő mérkőzésekre, magyar bajnoknak hirdették ki, míg az Erste Liga győzelmet megosztva kapta a Ferencváros és a másik ágon a maga párharcában szintén 2-0-ra vezető Sportklub Csíkszereda. Az alacsonyabb osztályú, utánpótlás és női bajnokságok mindegyikét lezárta az MJSZ még március közepén, és később mindegyikben eredményt hirdettek, így női csapatunk is megnyerte a hölgyek második legrangosabb hazai sorozatát, az U25-ös bajnokságot.)

Az MJSZ az elmúlt napokban folyamatosan hozta nyilvánosságra a szezon legjobbjainak járó egyéni díjak nyerteseit, akik át is vehették díjaikat egy kis létszámú, zártkörű esemény keretében. Először az Erste Liga-szezon legjobbjainak kilétére derült fény, a posztonkénti díjazás egy ferencvárosi játékost is érintett, az egész idényben kiváló teljesítményt nyújtó finn védőnk, Jere Pulli lett a liga legjobb védőjátékosa.

„Természetesen jó érzés, hogy elismerik az egyéni teljesítményt, de remek csapattársakkal játszottam, és ennek révén tudtam én is jól teljesíteni. A díjért köszönet illeti tehát a csapatot és a stábot is. Úgy érzem, sikerült gyorsan beilleszkednem egy új ligába érkezve, és ebben is sokat segítettek a többiek, szívélyesen fogadtak. A liga színvonala jobb, mint amilyenre számítottan. Persze van különbség az élmezőny és az alsóházi csapatok között, de ez más bajnokságokra is igaz. Sok mindent elértünk, és az én játékom is fokozatosan javult. Kár, hogy a szezonnak így lett vége. A legbüszkébb a csapatunkra vagyok és mindarra, amit együtt véghez vittünk, de ha egyet kellene választani, akkor a Magyar Kupa-diadalt mondanám” – nyilatkozta Pulli az MJSZ honlapjának.

Később a hagyományos, hosszú évek óta minden szezon végén kiosztandó szövetségi egyéni díjak győzteseinek kiléte is kiderült. Az idény legjobb kapusának járó Vedres Mátyás Kupát pályafutása során először a Fradi teljesítményével a magyar válogatottba is bekerülő kapusa, Arany Gergely vehette át 2020-ban.

Ezeknek az idény végi egyéni díjaknak óriási múltja és hagyománya van, nem csak a magyar jégkorongban, de a világ minden táján, elég csak a legrangosabb tengerentúli csúcsliga, az NHL olyan egyéni díjaira gondolni, mint például a legjobb kapusnak járó Vezina Trophy…

A Vedres Mátyás Kupa is komoly múltra tekint vissza. Noha már 1977 óta díjazzák a honi bajnokság legjobb hálóőrét, a kupa „keresztelőjét” csak a 2009/10-es szezont követően tartották meg. A névadó az a Vedres Mátyás lett, aki ugyan labdarúgóként kezdte pályafutását, ám kora kiemelkedő jégkorongkapusa lett az Újpest színeiben, amellyel hatszor nyert bajnokságot, a válogatottal pedig kilenc világbajnokságon és egy téli olimpián szerepelt. Ő volt az első magyar hokikapus, aki arcvédőben állt a ketrec elé. 2009-ben hunyt el, az MJSZ Történeti Bizottsága 2012-ben posztumusz beválasztotta a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába.

Arany Gergely olyan kollégáival került most egy szűk elitklubba, mint a díjat korábban háromszor is elnyerő, szintén válogatott Rajna Miklós, a kétszeres díjazott Hetényi Zoltán és Bálizs Bence, Vay Ádám, Adorján Attila, és a díjat a DAB színeiben elnyerő, ám később a Ferencvárosban is nagyot alkotó Sevela Peter.

„Már a jelölés is hatalmas örömmel töltött el, és sokat jelent, hogy végül én kaptam a díjat, hiszen Magyarországon rengeteg kiváló kapus van. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek annak idején Vedres Matyi bácsi az edzője volt, így külön büszkeséggel tölt, hogy a róla elnevezett serleget kaptam meg. A jégkorong alapjait és szeretetét nevelte belém. Sikeres évünk volt a Fradival. Tudtuk, hogy a címvédés nehezebb lesz, mindenki minket akart megverni, ráadásul többfrontos küzdelemben voltunk, de szerencsére jól jöttünk ki belőle. A hab a tortán a Magyar Kupa-győzelem volt. Jövőre itt a feladat, hogy még eggyel több címet védjünk meg. Emlékezetes marad még számomra, hogy éles tornán mutatkozhattam be a válogatottban” – nyilatkozta a szövetség honlapjának Arany Gergely a díjjal kapcsolatban.

Az összes női és férfi Erste Liga- és MJSZ-díjazott névsora elérhető a szövetség hivatalos honlapján IDE KATTINTVA.

(Fotó: Szűcs Attila/MJSZ)

Cikkajánló

Jön az idei első FTC-Milano összecsapás!

Férfi jégkorongcsapatunk pénteken 18:30-kor fogadja az újonc Milano HC csapatát a Tüskecsarnokban.

Megvan B csapatunk ellenfele a jégkorong Magyar Kupában

Második számú férfi jégkorongcsapatunk ellenfele a Worm Angels lesz az Officium Magyar Kupa első fordulójában.

Szoros meccsen tudott győzni a Ljubljana

Férfi jégkorongcsapatunk egy izgalmas mérkőzésen kapott ki 5-3-ra az ICEHL első fordulójában.

Megtartotta szurkolói ankétját a jégkorong szakosztály

Fontos, a szakosztályt érintő témákra került sor az ankéton, ami visszanézhető az FM YouTube+ csatornán.

A Ljubljana ellen kezdjük az ICEHL-szezont

Férfi jégkorongcsapatunk pénteken az Olimpija Ljubljana csapatát fogadja a Tüskecsarnokban.

Laskawy utolsó perces góljával nyertünk

Férfi jégkorongcsapatunk a Fehérvár otthonában 4-3-ra nyert egy végletekig kiélezett meccsen.

A Fehérvár ellen zárjuk a felkészülést az ICEHL-re

Férfi jégkorongcsapatunk ma 16:00-tól a MET Arénában lép jégre az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán.

Galajda: „Büszkék lehetünk, hogy a végén behúztuk!”

Jégkorongozóink szerint a BJA elleni 3–2-es siker és a címvédés nagy löketet adhat a szezonkezdetre – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin