2026. szeptember 1.
VB-arannyal a halhatatlanságba
Adolf Balázs ötödször lett világbajnok, s ezzel az FTC kenusa Örökös bajnok lett. – INTERJÚ!

Ha létezik simán megnyert világbajnoki aranyérem, akkor az elmúlt hét végén éppen egy ilyennek lehettek szemtanúi, akik kilátogattak a poznani Málta-tóhoz. Adolf Balázs egész egyszerűen leiskolázta a síkvízi kajak-kenu-világbajnokság férfi kenus mezőnyét 5000 méteren. Nagyjából a táv kétharmadánál már eldőlt, hogy ezt a világbajnoki aranyat csak akkor nem nyeri meg az FTC-MVM Kajak-kenu versenyzője, ha menet közben leeresztik a Málta-tó vizét. Adolf Balázs szenzációs versenyzéssel megszerzett aranyérme azonban nem csupán ezért marad emlékezetes, hanem azért is, mert ezzel a győzelmével nemcsak a célba lapátolta be magát, hanem a halhatatlanságba is. Abban a pillanatban, amint hajója orra a célbóját elérte, a magyar kajak-kenu sport Örökös bajnokává vált. Az erre feljogosító ötödik vb-cím megnyerését követően hazaérkezése után beszélgettünk világbajnokunkkal.

– Remélem, nem ébresztettük fel, mert még csak délután három óra van…

– Nem, dehogyis már pár órája fent vagyok. De értem a célzást, tényleg nem aludtam sokat, hiszen reggel ötre értünk haza Poznanból. Kisbusszal jöttünk-mentünk, hogy költséghatékonyabb legyen az utazás a világbajnokságra. És bár maga az út így tényleg nem pihentető, de van jó oldala is. Sokkal könnyebben közlekedtünk a helyszínen, nem kellett állandóan a logisztikával foglalkoznunk, a saját időbeosztásunk szerint tudtunk mozogni a szállás és a versenypálya között. Egyébként magamtól is felkeltem volna, nem akartam végigszundítani az egész napot.

– Akkor sokkal nagyobb lelki nyugalommal teszem fel a kérdést, hogy mi köti össze ezt az öt kenust, akiknek a nevét sorolom: Wichmann Tamás, Tatai Tibor, Vaskuti István, Foltán László, Kolonics György?

– Igazából két dolog is. Egyrészt az olimpiai bajnoki címek. Igen, tudom, Wichmann Tamás mindent nyert, csak olimpiát nem, de számomra egy ekkora egyéniség tiszteletbeli olimpiai bajnok. Viszont ami kivétel nélkül mindannyiukra érvényes, az az Örökös bajnok cím. És borzasztóan megtisztelő, hogy most már én is közéjük tartozhatom.

– Lottózni nem szokott véletlenül? Mert lenne hozzá öt nyerő számom: 21, 23, 24, 26 és mondjuk, még a 20-as. Nem tudom, volt-e valaha ilyen nyerő számsor, az viszont biztos, hogy Önnek már bejöttek. Természetesen itt nem a szerencsére gondolok, hanem azokra az évekre, amikor világversenyeket nyert, megspékelve a 20-as évtizeddel, ami a jelek szerint az eddigi legsikeresebb a pályafutása szempontjából.

– Valóban egy Európa-bajnoki és öt világbajnoki címet sikerült nyernem. És bár tényleg nem lottózom, de az ötös számnak most különös jelentősége van: ennyi világbajnokságot kell ugye nyerni ahhoz, hogy valaki kiérdemelje az Örökös bajnok címet. Nagyon boldog vagyok, hogy ez sikerült, és az én nevem is ott fog szerepelni a márványtáblán a sportág hazai nagyságainak társaságában. Az öröm mellett érzek egy kis felszabadultságot is, mert a negyedik vébécím után rendre ott motoszkált a fejemben, hogy még egy kell ahhoz, hogy én is tagja lehessek ennek a megtisztelő társaságnak.

– Van kedvence az öt győzelem közül?

– Kimondott kedvenc nincs, de mindegyik más-más miatt emlékezetes. Az első hármat például gyakorlatilag pár hét alatt nyertem meg síkvízen és maratonon felváltva. Ráadásul azt a Sebastian Brendelt sikerült legyőznöm, aki az elmúlt évtizedek egyik, ha nem a legnagyobb alakja volt visszavonulásáig. Még pluszban növeli számomra az értékét, hogy az teljes egészében kenus győzelem volt, mert akkor még nem vezették be a futást, amiben én elég jó vagyok. Tehát nem azzal vertem el az egyébként általam rettentően tisztelt Brendelt, hogy alkatomnál fogva jobban futok. Azzal nyertem, hogy akkor és ott jobban kenuztam nála.

A negyedik aranyra ezután egy kicsit várni kellett, viszont talán az volt a legfelszabadultabb 5000-es győzelem. Előtte ugyanis 1000 méteren sikerült egy kvótaszerzés egy 5. hellyel, amit azon a világbajnokságon mindennél fontosabbnak tartottam. Ezután a hosszútáv már szinte jutalomjáték volt számomra. De volt olyan győzelem is, amely úgy született, hogy a hosszú kilométerek után a célfotó döntött. Emlékezetes siker számomra az is, amikor példaképemet, Kövér Mártont tudtam legyőzni. Egyébként ő is Örökös bajnok.

– Ami a mostani világbajnokságot illeti, kenus szempontból különösen jól sikerült.

– Őszintén örülök, hogy Fejes Dániel megnyerte az 1000 métert. És nemcsak azért, mert most éppen nem vagyunk riválisok. Danival egyszerre vagyunk barátok és olykor ellenfelek. Ebben a szezonban csak az előbbi az érvényes, számomra egyértelmű volt, hogy idén csak a hosszútávra koncentrálok. Kettőnk pályafutása hol párhuzamosan, hol egymás keresztezve halad. Utánpótlás korosztályban mentünk párost is nem is eredménytelenül, nyertünk többek között egy világbajnoki ezüstöt. A mostani Dani harmadik világbajnoki címe, azaz kezdhet ő is számolgatni az Örökös bajnoki címet illetően.

– Annak a párosnak már első ránézésre volt egy különlegessége azok számára is, akik nincsenek annyire benne a kajak-kenu világában. Nevezetesen, hogy mindketten ugyanazon az oldalon eveztek.

– Igen, ez még mindig ritkaságszámba megy, a kenupárosok úgy élnek mindenkiben, hogy van egy jobbos meg egy balos, és összetérdelnek. A mi esetünkben kicsit a kényszer vitt rá erre, az egyoldalas felállásra. Mi ketten emelkedtünk ki a mezőnyből abban az ifi korosztályban, és Daniék kerestek meg engem, hogy mit szólnék egy pároshoz. Kipróbáltuk, bejött. Anélkül, hogy az úgynevezett „svéd” páros lényegébe szakmailag nagyon belemennék, a mai kenuk esetében már sokkal egyszerűbb egy oldalon kormányozni, legfeljebb a rajtban kell nagyobb energiát fektetni, hogy ugyanolyan egyenesen lőjünk ki, mint a többiek. De a nemzetközi mezőnyben van már olyan páros is, akik 500-on is tudnak egy oldalon evezve repeszteni. Viszont érdekes, hogy lényegesen több az olyan kenus, mint én, aki jobb oldalon evez, tehát egész egyszerűen hiány van a balosokból. Az okát nem tudom, de ez a tapasztalat.

– És, oldaltól függetlenül, milyennek látja a sportágon belül a szakág hazai helyzetét? Los Angelesben lesz éppen húsz éve, hogy magyar kenus olimpiát nyert.

– Szerintem egyértelműen egy felefelé ívelő szakaszban vagyunk. Természetesen ennek az igazi mércéje az olimpia. Anélkül, hogy csökkenteném egy-egy világbajnoki győzelem értékét, azért az olimpiák közötti versenyek nem feltétlenül fejezik ki a valós erőviszonyokat. Számtalan példát tudnék mondani rá, hogy az ötkarikás játékok közötti időszakban gyengébb eredményeket szállítók az olimpián ott vannak a legjobbak között.

– Olimpián viszont nem rendeznek 5000 méteres versenyeket.

– Ahogy mondtam, ez az évem a hosszútávról szólt. A világbajnoki cím jelzi, hogy nem volt rossz döntés erre koncentrálni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elengedtem volna az olimpiai távot. Át kell majd gondolni, milyen típusú felkészüléssel, milyen hangsúlyokkal vágunk neki a következő szezonnak.

– Többes számban beszél.

– A Ferencvárosban megtaláltam azt a szakmai környezetet, amelynek jóvoltából nem kellett tovább keresgélnem, hogy találjak egy stabil csapatot, ahol minőségi edzésmunkát végezhetek. Ugyanakkor a Kis-Duna mellett rendre visszatérek Szentendrére is, ahol felnőttem, és ahol a nagy, hosszú evezéseket igazán jól el tudom végezni. A Fradiban Dóri Bencével tréningezem, aki fiatal edzőként friss szemlélettel segíti a felkészülésemet. Szentendrén viszont mostanában újra van rá lehetőség, hogy nevelőedzőmmel, Pétervári Pállal készüljek.

– Nem szül ez esetleges konfliktusokat?

 – Ha megfelelően össze tudjuk mindezt hangolni, akkor nem. Sőt, éppen ellenkezőleg, mindenki a saját legjobbját tudja beletenni a közös célok megvalósításába.

– Ezekért a célokért, profi sportolóként, sok áldozatot kell hozni, sok mindenről le kell mondani. Hogy viszonyul ehhez a közvetlen környezete?

– Szerencsés vagyok, mert a közvetlen és a tágabb környezetem gyakorlatilag ugyanazt a közeget jelenti. A barátnőm szintén kenuzik, tehát nem kell neki bemutatni, mit jelent a sportolói életforma. A szüleim pedig évtizedek óta foglalkoznak vízitúrázással. Én gyakorlatilag beleszülettem, belenőttem a vizes közegbe.

– Annyira, hogy a kajakozásba is alaposan belekóstolt, mielőtt végleg a kenu mellett döntött. Mivel tudna meggyőzni egy fiatalt, hogy a kenuzás mellett tegye le a garast?

– Megdönthetetlen érveket nem tudnék sorolni, csak azt tudnám körülírni, hogy nálam miért nyert a kenu. A kajak egy kicsit individualista műfaj, a kenuzást viszont mindenki csapathajóban, túrakenuban kezdi, így azonnal egy olyan közösségi élményhez jut, ami nagyon magával ragadó tud lenni. A másik dolog maga a mozgás. Az én szememben a kenuzás egy sokkal harmonikusabb mozgásforma. Ha egyszerűen és nem túl szakmaian akarok fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy szebb. Ez nyilván szubjektív. De például az már szakmai vetület is, hogy az intenzívebb ritmusú kajakozásnál levegővétel közben is húzni kell, ami megint csak megbontja azt a harmóniát, hogy húzok, erőt fejtek ki, kifújom a levegőt, majd a következő húzásig van időm a lélegzetvételre. Ettől harmonikusabb az egész. Nekem ez jobban való.

– Említette, hogy a vízitúrázásban nőtt fel. Mikor volt utoljára túrázni?

– Nem is olyan régen. Kellő átgondoltsággal ezt is bele lehet illeszteni a felkészülésbe. Olyannyira, hogy egy-egy ilyen alkalom, ami nem a hajtásról, hanem a természettel, a vízzel való összhangról, a közös élményről szól, kimondottan pozitív mentális hatást fejt ki.

– Ha jól tudom, kikapcsolódásként az egyik kedvenc időtöltésévé a kenyérsütés vált. És nem akar megállni a kenyérnél, hanem tervben a saját készítésű pizza is. Hol tart ezen az úton, megsült az első?

– Igen, a nyaralónk kemencéjében készült el, kicsit sajátságos módon. Lávakő híján más technológiát kellett találni a sütéshez. Végül egy vékony vaslap lett a megoldás. Nem mondom, hogy klasszikus olasz pizza lett belőle, de azért jól sikerült.

– Most talán lesz majd lehetősége továbbfejlesztenie az Adolf-féle pizzát, a sűrű hónapok után juthat idő a pihenésre, a feltöltődésre.

– Még nem teljesen, mert vár ránk egy magyar bajnokság Szolnokon. Utána aztán tényleg jöhet a pihenés. Tengerparttal, talán hegyek közötti kikapcsolódással is, és természetesen mi mással, mint kenutúrázással.

Nagy Imre
Fotó: MKKSZ

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.

Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha! Részletek ITT!

Cikkajánló

Adolf-arany, Varga-ezüst a kajak-kenu világbajnokságon!

Szenzációsan zárták az FTC kajak-kenusai a poznani vb-t: Adolf Balázs világbajnok, Varga Ádám ezüstérmes lett.

Szegedi Angelina és a női K4 második lett a B-döntőben

Az FTC-MVM Kajak-kenu versenyzőjének nem úgy sikerült az első felnőtt vb-je, ahogy eltervezte.

Kajak-kenu-vb: újoncunk és Varga Ádám is továbbjutott

Hofer Bianka K2, míg Európa-bajnokunk K1 500 méteren kvalifikálta magát a középdöntőbe.

Kajak-kenu-vb: Szegedi Angelinával középdöntős a négyes

A női K4 500 méteren induló magyar hajó magabiztosan jutott tovább az előfutamából.

Vb-indulás, csodás éremkollekció és vagány poszter

A Fradi kajakosa, Hofer Bianka nem mindennapi bravúrt vitt véghez két ifi vb-, és egy Eb-arany után - VIDEÓ!

Hofer Bianka felnőtt világbajnoki induló!

Szegeden a vb-re kvalifikáló női kajak pótválogatón Hofer Bianka Tölgyesi Flórával győzött K-2 500-on.

Hofer Bianka ifjúsági Európa-bajnok K2 500 méteren

Az FTC versenyzője nem lassít: a korosztályos világbajnoki címek után a kontinensversenyen is a legjobb lett.

Hofer Bianka: dupla továbbjutás Szegeden

Az FTC kajakozója mindkét számában továbbjutott csütörtökön az ifjúsági és U23-as Eb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin