2023. október 6.
Folytatni kell a Vác elleni jó sorozatot
Női kézilabdacsapatunk szombaton délután a számos korábbi Fradi-játékossal érkező Vácot fogadja.

A korábbi, főként idegenbeli szoros meccsek után a legutóbbi négy mérkőzését magabiztosan nyerte meg női kézilabdacsapatunk a Vác ellen, és a sorozat folytatásában bízunk szombaton is. Mint ismert, a héten jelentős változások történtek, Martin Albertsen saját kérésére távozott klubunktól, a munkát megbízott vezetőedzőként Allan Heine folytatja.

Együttesünk a K&H női kézilabda liga első négy fordulóját hibátlanul vette: a DKKA, a Békéscsaba és az MTK fölényes legyőzése mellett a Mosonmagyaróvár elleni szoros, de a hajrában már magabiztos győzelem is két pontot ért. A bajnokikon a mieink közül eddig Angela Malestein (27) és Klujber Katrin (23) volt legtöbbször eredményes, de Andrea Lekics tizenhat gólja is igazán szép teljesítmény, pláne, hogy ő három meccsen hozta össze ezt a mennyiséget, illetve, hogy tízszer az eddigi legfontosabb találkozón, az MKC ellen köszönt be. Szombati ellenfelünk két győzelemmel kezdte a bajnokságot (a Kozármisleny és a Kisvárda ellen), azóta viszont nyeretlen, a Győr és a Mosonmagyaróvár mellett a Budaörstől is vereséget szenvedett. A váciak legveszélyesebb játékosa ebben az évadban is Kuczora Csenge, aki az eddigi öt mérkőzésen 37 gólt szerzett. Az így jelenleg a hetedik helyen álló együttest nagyon sok fiatal játékos alkotja, közülük pedig többen is kőtődnek a Ferencvároshoz: Ballai Anna és Borbála, Bánfai Kíra, Kovalcsik Jázmin és Such Nelli is játszott, nevelkedett a Népligetben.

Mindent összevetve, koncentrált, jó játékra van szükség ahhoz, hogy megkönnyítsük a saját dolgunkat, de a legfontosabb, hogy otthon tartsuk a két pontot.

Az összecsapás szombaton 17 órakor kezdődik, belépőjegyet vásárolhatnak online a meccsjegy.fradi.hu oldalon, vagy személyesen a meccs napján 15 órától a helyszínen.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
5. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – Praktiker-Vác
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2023. október 7., 17:00
Játékvezetők: Fekete Tamás, Hajdu Tamás
Jegyek: 

 

Tv: M4 Sport Kézi élő Youtube-csatorna

______________________________________________________

Újdonságok a hazai meccseinkkel kapcsolatban

Kézilabdacsapataink hazai mérkőzésein nyáron jelentős újdonságokat vezettünk be. A jegyvásárlás a meccsjegy.fradi.hu-n lehetséges, a csarnokba lépéshez pedig szurkolói kártya és arcképes személyazonosító igazolvány is szükséges. Az újdonságokról ITT írtunk bővebben.

Cikkajánló

A rangadó, amelyen az előzmények nem számítanak

Női kézilabdacsapatunk a Győri ETO ellen is szeretné tovább nyújtani a hazai veretlenségi szériáját.

A Győrrel találkozunk a kupaelődöntőben

Női kézilabdacsapatunk a legnagyobb hazai riválisával mérkőzik az MK Final Four első napján.

Nem okozott gondot a kevés pihenő, győztünk Budaörsön

Női kézilabdacsapatunk mindkét játékrészt jól kezdte, és ezzel el is döntötte a Budaörs elleni mérkőzést.

Ritkán látható tempó: szombaton újra bajnoki

Női kézilabdacsapatunk a csütörtöki Magyar Kupa-mérkőzés után két nappal újra pályára lép.

Újra Tatabányán nyílik esély a címvédésre

Május első hétvégéjén rendezik a Magyar Kupa négyes döntőt, jegyeket várhatóan áprilistól lehet vásárolni.

"Mindig különleges Elek Gábor ellen játszani"

Magabiztos győzelmet arattunk az Esztergom ellen - a mérkőzés után jó hangulatban zajlott a sajtótájékoztató.

Meggyőző különbségű sikerrel jutottunk a kupa FINAL4-ba

Az előzmények alapján szorosabb meccset várhattunk, de magabiztosan jutottunk tovább a Magyar Kupában.

Kökény Bea, a klublegenda, aki tanulta a Fradizmust

Az FTC női kézilabdacsapatának legendás játékosával a kezdetekről, sikerekről és kudarcokról beszélgettünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin