2020. május 5.
Kell a kihívás, kell a motiváció!
A főként 12-13 éves női kézilabdázókat edző korábbi kiváló játékosunk, Szarka Éva értékelte a lezárt évet.

A kézilabdaszezon lezárása miatt a különböző bajnokságokban nem hirdetnek végeredményt, de az utánpótlásban ettől még érdemes amolyan számvetést tartani. Sorozatunk első részében az NB I/B-s küzdelmekről olvashattak, a másodikban a legidősebb utánpótlás-bajnoksággal, az ifivel foglalkoztunk, a harmadikban a serdülők kerültek terítékre, a negyediket az U15-ös együttesünknek szenteltük, ezúttal pedig a közösen edző következő három korcsoport következik.

Ahogyan azt az előző epizódból megtudhatták, az U15-ösökhöz tartozó játékosoknak Pádár Ildikó az edzője, az U13-nak és az U12-nek Szarka Éva, az U14-es bajnokságban szereplő csapatot pedig közösen viszik. Az első osztályú bajnokságban a Debrecen és a Gyöngyös mögött a csoportjában harmadik helyen zárta az alapszakaszt a félig 2006-osokból, félig pedig 2007-esekből álló gárda, a rájátszásban így az alsóházban folytathatta a szereplését – itt a lezárás pillanatában második volt. Ebben a ligában tizennégy játékost lehet nevezni a mérkőzésekre, a félidőben kötelező sort cserélni, valamint kötelező nyitott védekezést alkalmazni.

Az U13-as bajnokságban hivatalosan nincs tabella, nem jegyzik a pontokat, de a mérkőzések eredménye elérhető a szövetség honlapján, s ezekből látható, hogy a Fradi mindkét nevezett csapata jobbára megnyerte a meccseit.

„Szerintem tíz éves kor felett, ahogy már a normál méretű pályát használják, lehetne számolni az eredményt, de erről megoszlanak a vélemények – mondta Szarka Éva. – Az U14-es bajnokság országos szintű, komoly előrelépés volt ez a gyerekeknek, sokat fejlődtek az év során. Azt szoktam mondani mindig a lányoknak, hogy az a fontos, hogy önmagunkhoz képest hol tartunk, és hogy ezt a szintet mindig felül kell múlni. Ebben a korban az egyén fejlődése az elsődleges – testben és fejben egyaránt. Szeretnénk elérni, hogy érzelmileg stabillá váljanak, és ebben a korban lehet az érzelmi hullámokat rendbe tenni, ezért fontos az önkép, hogy tudják, mire képesek.”

A korábbi kiváló játékosunk arról is beszélt, hogy a sportág specifikus képzés itt elsősorban a technikai tudás és koordinációs készség fejlesztéséről szól. A taktikai részeket csak minimálisan érintik.

„Az U12-es bajnokságban is indítottuk a csapatot, mert nagyon sok gyerekünk van, harminchat fő tartozik hozzám. Amúgy is azt vallom, hogy előbb saját korosztályban kell megállni a helyed, utána, ha már stabilan tudja valaki hozni a teljesítményt, akkor lehet feljebb is bontogatni a szárnyait. A gyerekeknek igenis kell a kihívás és kell a motiváció, ezért minden nap igyekszünk nekik ezt nekik megtalálni. Pádár Ildivel nagy munka és teher, hogy ezt a sok gyereket jól neveljük, tanítsuk és koordináljuk, de sok boldogságot adnak azzal, hogy örömmel jönnek edzeni, szorgalmasan, lelkesen csinálják a feladatokat még most is, és hogy látjuk őket fejlődni. Öröm gyerekekkel dolgozni, ezt nem is munkának fogja fel az ember.”

Cikkajánló

Jön a második nyugati kör

Az Európa-ligában remeklő, az NB I-ben gyengélkedő Mosonmagyaróvárhoz látogatunk szerda este.

Tizenhét góllal múltuk felül a Szombathelyt

Gyengén kezdett női kézilabdacsapatunk, de fordított és végül esélyt sem adott ellenfelének.

Szombathelyen indítjuk a „nyugati napokat”

Női kézilabdacsapatunk négy nap alatt kétszer is a nyugati határ mentén lép pályára.

Elolvadtunk! Böde-Bíró Blanka megmutatta kisfiát!

A kis Dávid azonnal nyúl a labdák után, ahogy édesanyja és édesapja is - VIDEÓ!

Klujber Katrin: „Tudtuk, hogy a szélsők besegítenek”

Felemás félidők után diadal az Érd Arénában – Klujber és Ingstad is sokat tett azért, hogy megtörjük a Krimet.

A szünet után ritmust váltottunk és legyőztük a Krimet

30 perc után még csak egy gól volt az előnyünk, ezt követően azonban gyorsan eldöntöttük a meccset.

Tovább zárkózhatunk, de ahhoz győzni kell

Női kézilabdacsapatunk szombaton 16 órakor hazai pályán fogadja a szlovén Krim OTP Group Mercatort.

Márton Gréta: „Picit módosítani kellett a taktikánkon”

A keret is tartalékos volt a szerdai bajnokin, de a játékosok is odafigyeltek az intenzitásra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin