Női kézilabdacsapatunk szombaton a legutóbbi négy kiírás győzteseként utazhat Tatabányára, a Magyar Kupa négyes döntőjére, és az előttünk álló hétvégén azért harcol majd, hogy összejöjjön az újabb bravúr, és zsinórban ötödször is a Népligetbe kerüljön a trófea.
Az elmúlt négy évben kivétel nélkül legnagyobb hazai riválisunkkal, a Győrrel találkoztunk a fináléban, és a statisztikát böngészve is szembetűnő, hogy elsősorban a jó védekezésnek köszönhetően győztünk. A négy meccsből háromszor is 25 gól alatt kaptunk, a 2022/23-as fináléban pedig 28-27-re nyertünk.
Az újabb zöld-fehér finálé az idén biztos nem jön össze, hiszen már az elődöntőben találkozik a két csapat. Érdekesség, hogy éppen öt évvel ezelőtt, 2021 májusában egy Fradi–Győr elődöntőn szenvedtük el utolsó Magyar Kupa-vereségünket.
Ami az örökmérleget illeti, tavaly óta egyedüliként vezetünk tizenhat sikerrel, a Győrnek az előttünk álló hétvégén legfeljebb az egyenlítésre van lehetősége. Klubunk történetében az eddigi leghosszabb győzelmi sorozat 1992 és 1997 között volt, akkor egymás után ötször lettünk kupagyőztesek. A hétvégén ennek a rekordnak beállítására is esély kínálkozik.
Idézze fel helyszíni tudósításainkból az előző négy év kupadöntőit!
A 2025-ös fináléról ITT, a 2024-esről ITT, a 2023-asról ITT, a 2022-esről pedig ITT olvashat!
TÖRÖK BÓDOG NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ
május 2., szombat
15.30: Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria
18.15: Motherson Mosonmagyaróvári KC – DVSC Schaeffler
május 3., vasárnap
15.45: bronzmérkőzés
18.30: döntő
Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Időpont: 2026. május 2., 15:30
Játékvezetők: Horváth Péter és Marton Balázs
Jegyvásárlás: az eseményre a kétnapos bérletek mellett már napijegyet is lehet váltani.
Női kézilabdacsapatunk a NEKA otthonában lép pályára vasárnap 18 órakor a K&H liga 25. fordulójában.
Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.
Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.
Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.
Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.
Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.
Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.