2022. augusztus 2.
„Az elmúlt 30 év érzelmileg legemlékezetesebb meccse”
Visszavágtunk a Slovannak! – Egykori és jelenlegi szereplők reakciói és exkluzív pozsonyi képek – VIDEÓ!

„Ria Ria Hungária!” – eufória Pozsonyban. Mint ismert, bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes férfi labdarúgócsapatunk a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének visszavágóján 4-1-re nyert Pozsonyban a Slovan Bratislava ellen, s 5-3-as összesítéssel továbbjutott. A BL-selejtező harmadik körébe jutásnál még nagyobb boldogságot jelentett azon az estén, hogy pontosan ugyanolyan arányban sikerült visszavágni a 30 évvel korábbi, 1992. szeptember 16-án rendezett, Bajnokcsapatok Európa Kupájában lejátszott meccsért a Slovannak, igaz a mélyebb sebeket akkor a lelátón történt magyarverés okozta, amelyet szlovák maszkos kommandósok követtek el. Szerencsére ezúttal csak a pályán volt harc, s abból is mi jöttünk ki győztesen. Egykori és mostani főszereplők a Fradi Tv-ben beszéltek arról, mit éltek át akkor, mire számítottak most, s milyen érzés volt ünnepelni a rosszemlékű stadionban.

Cikkajánló

Ekkor kezdünk négy áprilisi Fizz Liga-meccsünkön

Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.

Megvan az MK-elődöntőnk pontos időpontja

Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

Leandro: „Jelenleg a megfelelő helyen vagyok”

Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin