2023. február 24.
Hajnal Tamás a Leverkusenről: „Ismerjük a környezetet”
Az FTC sportigazgatója szerint két teljesen más mérkőzés vár ránk, mint a korábbi kettő volt.

Bajnoki éllovas férfi labdarúgócsapatunk a német Bayer Leverkusennel játszik az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjében. Együttesünk először március 9-én, csütörtökön 18.45-től idegenben, 16-án, szintén csütörtökön pedig 21 órától Budapesten, a Puskás Arénában lép pályára. Legyen részese, vegye meg a Fradiért! Vásárolja meg belépőjét a visszavágóra! Jegyvásárlás ITT!

Klubunk részéről Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója ITT reagált a sorsolásra, míg vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov és csapatkapitányunk, Dibusz Dénes értékelését IDE és IDE kattintva olvashatja el.

A német csapat sportigazgatója, Simon Rolfes ITT beszélt a sorsolásról, sőt, kiemelte, várja, hogy ismét találkozzon kollégájával, Hajnal Tamással. Az FTC sportigazgatója is örült a kedves szavaknak, majd kitért a párosításra.

- Jól ismerem Simont, jó kapcsolatot ápolunk. Persze, jó lesz találkozni, de ami most a legfontosabb, hogy egy nagy kihívás lesz ez számunkra. A Bundesliga élcsapatával találkozunk, még akkor is, ha a Leverkusen mostani helyezése nem ezt mutatja. Most is láthattunk tőlük két látványos mérkőzést a Monaco ellen, szóval nagyon nehéz dolgunk lesz.

Az FTC és a Bayer Leverkusen a 2021-2022-es szezonban már találkozott a csoportkörben. Akkor Németországban 2-1-re kikaptunk, itthon viszont 1-0-ra nyertünk. Hajnal Tamás kitért arra is, hogy mennyiben lesz más ez a párharc, mint az előző kettő volt.

- Több szempontból is más lesz a két mérkőzés. Akkor a csoportkörben találkoztunk, most viszont az egyenes kieséses szakaszban járunk, az egyikünknek folytatódik, a másiknak véget ér az európai kupaszereplés. Nálunk és náluk is változott a keret, sőt, mindkét helyen új vezetőedző irányítja a csapatot. Ugyanakkor ismerjük a környezetet, tudjuk, hova érkezünk és mindent megteszünk azért, hogy a legjobban felkészüljünk erre a párharcra.

Már kaphatók a jegyek futballcsapatunk következő két hazai mérkőzésére! Bajnokcsapatunk március 3-án, pénteken 20.15-től a Mezőkövesdet, majd március 12-én, vasárnap 18.15-től a Puskás Akadémiát fogadja a Groupama Arénában. Jegyvásárlás ITT!

Továbbra is zajlik a bajnoki bérletek értékesítése. Részletek ITT!

Cikkajánló

Elit kupatársaságban a Fradi

A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.

Indul a jegyértékesítés a Trabzonspor ellen!

Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.

Dibusz Dénes: „Kalapemelés illeti a csapatot”

Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Megérdemelten jutottunk tovább”

Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.

Döntetlen a Górnik ellen, újra főtáblások vagyunk!

Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.

Távozik klubunktól Gruber Zsombor

A 21 éves támadó tagja volt az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó csapatunknak.

Osváth Attila: „A továbbjutás a legfőbb célunk"

Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.

Tippeljen, és nyerjen egy férfi 1899 fekete pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Górnik Zabrze elleni EL-mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin