2023. augusztus 6.
Máté Csaba: "Az egész csapat jól reagált"
A Fehérvár FC 5-3-as legyőzése után vezetőedzőnk, Máté Csaba értékelt.

Amint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk gólzáporos és fordulatos mérkőzésen 5-3-as győzelmet aratott a Fehérvár FC vendégeként az OTP Bank Liga 2. fordulójában. A találkozó után vezetőedzőnk, Máté Csaba értékelt.

- Minden meccsnek megvan a maga pszichológiája - kezdte vezetőedzőnk. - 2-0-ig jól kontrolláltuk a meccset, nem éreztem, hogy a Fehérvárnak lett volna lehetősége a gólszerzésre. A félidő előtt szereztek egy gólt, ami lélektanilag nagyon fontos volt számukra, így még jobban hittek benne, hogy meg lehet fordítani ezt a mérkőzést. A második félidő is optimálisan alakult nekik, hiszen egy szögletből gólt szereztek. Ezt követően ismét betaláltak, ezzel pedig már egyértelműen úgy nézett ki, hogy fordul a kocka. Éreztem a csapatban, hogy van bennünk annyi, hogy innen is vissza tudunk jönni. A cserék is nagyon jól szálltak be, ők is hozzátették a magukét. Az egész csapat jól reagált arra, hogy hátrányba kerültünk. Biztosan fáradtak, hiszen csütörtökön is meccset játszottunk, ennek ellenére kipréseltünk magunkból mindent. Látni kell, hogy aki kockázatosabban játszik, tehát megpróbálja kihozni a labdát, annak a játékában benne van az, hogy elveszíti azt a saját térfelén. Erre is próbálunk felkészíteni mindenkit. Ezen az úton kell tovább menni, hiszünk benne, hogy ez célravezető. A hiba mindig benne van a játékban, kérdés, hogy erre hogyan reagálsz.

Az újságírók szerint a csereként pályára lépő, három gólpasszt kiosztó Abu Fani volt a mérkőzés embere.

- Ez nem csak egy emberen múlik. Tudjuk róla, hogy egy nagyszerű játékos. Kicsit többet játszott, mint amennyit eredetileg terveztünk neki. Tette a dolgát, hiszen egy kiváló játékos, de a többiek is nagyon fontos szerepet játszottak. Ahhoz, hogy gólpasszokat tudjál adni, kellenek olyan társak is, akik beindulnak, egy jó érkező játékos.

Máté Csaba jelenlegi mérlege az FTC kispadján: 3 mérkőzés, 3 győzelem. Az újságírók arra voltak kíváncsiak, mi változott az elmúlt hetekben, valamint hogy mennyire jó most Fradi-edzőnek lenni.

- Mindig nagyon jó Fradi-edzőnek lenni. Sokan szeretnének Fradi-edzők lenni. A győzelem segít, hogy jobb érzése legyen az embernek. Próbáltunk hatni a játékosokra, hogy kollektíven, csapatként játszanak. Ezt szeretnénk viszont látni a meccseken, ezen dolgozunk. Szerintem tettünk egy-két lépést ebbe az irányba, de hosszú út áll előttünk.

Férfi labdarúgócsapatunk legközelebb augusztus 10-én, csütörtökön a máltai Hamrun Spartans vendégeként lép pályára az EKL harmadik selejtezőkörében.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk augusztus 13-án, vasárnap 18.45-ös kezdettel a Puskás Akadémiát fogadja az OTP Bank Liga 2023/2024-es kiírásának 3. fordulójában. Az új szezon első hazai bajnokijára megkezdődött a jegyértékesítés! Részletek ITT!

Továbbra is zajlik a bajnoki szezonbérletek értékesítése a 2023/24-es szezonra!

Cikkajánló

Új rovat a Fradi Zónában! A gyerekek elvitték a showt!

Cooky, kisfia és egy másik Fradi-rajongó gyerkőc együtt izgulták végig a Paks elleni rangadót - VIDEÓ!

Tippeljen, és nyerjen egy Macron hazai mérkőzést mezt!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Újpest elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

ZTE–FTC: indul a jegyértékesítés!

Férfi labdarúgócsapatunk február 14-én, szombaton 17.00-tól lép pályára Zalaegerszegen.

Nalepa: „Európa meghódítása? Az FTC remek úton jár!”

Korábbi védőnk kisfia már focizik, ő maga pedig egy DVTK elleni meccset a mai napig nagyon imád - INTERJÚ!

Robbie Keane: „Ez az a mérkőzés, amire mindenki vár”

Vezetőedzőnk fontos tanácsot adott a derbire készülő futballistáknak.

Retronap a kerengőn a derbi napján

Számtalan programmal és tematikus aktivitásokkal várjuk szurkolóinkat a 246. derbin a Groupama Arénában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Gruber Zsombor és Hajnal Tamás érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe idei második adásába.

Magyar válogatott játékost igazoltunk

A nemzeti csapatunkban háromszor pályára lépő jobbhátvéd Osváth Attila a Paksi FC-től érkezik klubunkhoz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin