2023. augusztus 24.
Máté Csaba: „Jár a gratuláció ezért a teljesítményért”
Vezetőedzőnk a Zalgiris elleni 4-0-s siker után elégedetten értékelt.

Ahogy megírtuk, 34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk 4-0-ra nyert a Zalgiris Vilnius otthonában, ezzel fontos lépést tett az EKL-csoportkör felé. A találkozó után vezetőedzőnk, Máté Csaba értékelt.

- A sportban nem szabad korán kimondani a végső sikert – kezdte a nagyarányú győzelem után szakvezetőnk. - Nagy lépést tettünk a továbbjutás felé, de van még egy mérkőzés, amire tisztességesen fel kell készülni. Csak rajtunk múlik, hogy mi lesz ebből. Az első félidőben is voltak helyzeteink, ahogy az ellenfélnek is, de irányítottuk a meccset, a játékosokban van feszültség, amikor tudják, hogy többel is lehetne már vezetni. Talán ez érződhetett rajtuk. A második gól után valami felszabadult bennük. Jár a gratuláció ezért a teljesítményért.

Adama Traoré remek formának örvend, ezúttal is két gólt szerzett. Egy újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy mivel motiválja mali válogatott támadónkat Máté Csaba.

- Tavaly is sok jó meccset játszott, ez túlzó kijelentés, hogy nekem köszönhető a jó formája. Veszélyes az ellenfél kapujára, reméljük, ez így marad hosszútávon is.

Alekszandar Pesics sérülése után rögtön az első tétmeccsén gólt szerzett a Fradiban. Ahogy Máté Csaba korábban elmondta, éppen ezt várják a szerb támadótól.

- A csatárok is számolják, hogy hány gólt szereznek. Annak is örülünk, hogy a többi játékosunk is gólerős. Sok gólt szereztünk mostanában, az kell, hogy ez az éhség megmaradjon. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, a támogatást, akik eljöttek ide miattunk, remélem, hogy sikerült meghálálnunk nekik ezt a bizalmat – zárta gondolatait Máté Csaba.

A párharc visszavágójára augusztus 31-én, csütörtökön 20.00-tól Budapesten kerül sor.

34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk legközelebb a Paks elleni hazai bajnokin lép pályára a Groupama Arénában, szurkoljon ön is a helyszínen, valamint a Zalgiris Vilnius elleni EKL-visszavágón is! A belépők elérhetők EZEN linken. 

Váltsa meg bérletét a 2023/24-es bajnoki szezonra! Részletek ITT!

Cikkajánló

Ekkor kezdünk négy áprilisi Fizz Liga-meccsünkön

Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.

Megvan az MK-elődöntőnk pontos időpontja

Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

Leandro: „Jelenleg a megfelelő helyen vagyok”

Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin