Mint arról beszámoltunk, a Botosani elleni 3-0-s győzelemmel véget ért magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk második ausztriai edzőtáborozása Bramberg am Wildkogelben. Sztanyiszlav Csercseszov együttese a nyári felkészülés során összesen öt edzőmérkőzést játszott a két edzőtábor során.
Először a szlovén NK Rogaskával játszottunk gól nélküli döntetlent, majd Carlos Auzqui találatával 1-0-ra nyertünk a Sepsi ellen a Bad Radkersburg-i egy hét során.
A Bramberg am Wildkogel-i táborozást egy gólgazdag, 3-3-as döntetlennel nyitottuk az azeri Qarabaggal. Ezen a találkozón Varga Barnabás 16 perc után szerezte meg első ferencvárosi gólját, csak úgy, mint Tosin Kehinde is, a harmadik gólunkat pedig Botka Endre lőtte. Ezt követően nagy csatában 2-1-re kikaptunk az osztrák sztárcsapattól, a Red Bull Salzburgtól, amelynek kapuját Kristoffer Zachariassen vette be. A már említett Botosani elleni meccsen pedig magabiztos, háromgólos sikert arattunk Zachariassen, Varga és a szintén debütáló Cebrail Makreckis révén.
Most megmutatjuk az összes gólunkat a nyári felkészülésről!
A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.
Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.
Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.
Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.
Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.
November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.