Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk az MTK elleni 5-1-es győzelem után február 10-én, szombaton 17.30-tól a DVSC vendégeként lép pályára a bajnokság 20. fordulójában. A találkozó előtt vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics beszélt várakozásairól.
- Megterhelő hetek vannak mögöttünk, de a csapat jól kezelte a helyzetet, hiszen két győzelemmel indítottuk a tavaszt. Fontos volt, hogy jól rajtoljunk, hiszen ez adja meg az alapot minden továbbinak. Nincs egyszerű dolgunk, rengeteg meccs vár ránk februárban, de ez a mi utunk, ezen kell továbbmenni. Örülök, hogy Varga Barnabás ilyen teljesítménnyel tért vissza a kezdőcsapatba, ő egy lenyűgöző játékos, de nem szabad elfelejteni, hogy milyen csapatmunka volt az ő négy gólja mögött. Minden mérkőzés más és más, ezért nem szabad a múltból kiindulni. A DVSC elleni egy teljesen más összecsapás lesz, mint az előzőek. Biztos vagyok benne, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Mi vagyunk a Ferencváros, minden sorozatban a végső győzelem a cél. Nem kérdés, a három pontért megyünk Debrecenbe – mondta Dejan Sztankovics.
A DVSC-FTC összecsapást február 10-én, szombaton 17.30-tól rendezik a Nagyerdei Stadionban.
Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 20. forduló
DVSC – FTC
Debrecen, Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. február 10. szombat, 17.30
Várjuk az UEKL-playoffra!
Javában zajlik jegyértékesítésünk az UEFA Európa Konferencia Liga-rájátszásunk két találkozójára. Az idegenbeli meccsről ITT, míg a hazai visszavágóról EZEN a linken talál információkat.
Klubunk legendája a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen vett részt.
Riportunkból kiderül, hogy Kylian Mbappé Eb-n viselt maszkja jobb-e magyar válogatott támadónkénál – VIDEÓ
Walesbe utazó drukkereink 10 ezer forintért válthatnak vouchert a párharc második összecsapására.
Norvég játékosunk szerint minden remekül alakult a TNS elleni első BL-meccsünkön – VIDEÓ!
Holland vezetőedzőnk ötgólos győzelemmel mutatkozott be csapatunk kispadján.
Együttesünk 5-0-ra verte a The New Saints-t a BL-selejtező első mérkőzésén.
Szurkolói szavazásunkon brazil szélsőnket látták május hónap legjobbjának.