Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk csütörtök este 2-1-re legyőzte a máltai Hamrun Spartans együttesét az UEFA Európa Konferencia Liga-selejtező 3. fordulójának 2. mérkőzésén, így 8-2-es összesítéssel továbbjutott a kvalifikáció rájátszásába, ahol a litván Zalgiris lesz az ellenfele. A Groupama Arénában lejátszott mérkőzést követően vezetőedzőnk, Máté Csaba sajtótájékoztatón értékelt.
- Mindenképp pozitívum, hogy kettős győzelemmel tudtunk továbbjutni, egy első meccsen aratott nagyarányú győzelem esetén ezt nem mindig sikerül megoldani. Azt a célt viszont nem tudtuk teljesíteni, hogy ne kapjunk gólt, de sikerült fordítani. Talán a kinti meccsen hatékonyabbak voltunk, ez csütörtökön nem volt igaz, több gól is a lábunkban maradt, ám annak mindenképp örülnünk kell, hogy kettős győzelemmel sikerült bejutnunk a rájátszásba – nyilatkozta Máté Csaba.
Újságírói kérdésre válaszolva már a következő, Zalgiris elleni selejtező is szóba került. A tét a csoportkörös szereplés lesz a litvánok ellen.
- Természetesen ott volt a stábból megfigyelő a mérkőzésükön – jelentette ki Máté Csaba. - Igyekszünk minél jobban felkészülni a következő ellenfélből. Alaposan ki kell elemezni őket, ez egy rájátszás lesz, ahol nüanszok döntenek. Vannak nehezítő körülmények, ott is műfüves pályán játszunk majd például. Egyetlen lépés választja el a csapatot a csoportkörtől, azt gondolom, ez ebben az időszakban akár sikerként is értékelhető - mondta el a tréner.
Továbbra is zajlik a bajnoki szezonbérletek értékesítése a 2023/24-es szezonra!
A Paks elleni hazai bajnokira IDE kattintva vásárolhatja meg belépőjét!
Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 28. fordulójában nyert a DVSC vendégeként.
Labdarúgócsapatunk debreceni győzelme után vezetőedzőnk elárulta, mi hozta meg a sikert a második félidőben.
Férfi labdarúgócsapatunk 2-0-ra nyert a DVSC otthonában a bajnokság 28. fordulójában.
Vasárnap 16:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.
Vezetedzőnk elmondta, mit vár el csapatától a DVSC elleni vasárnapi rangadón.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!
Bamidele Yusuf érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.
Az FTC középpályása az U19-es nemzeti csapat Szlovákia elleni Eb-selejtezőjén még védett is – VIDEÓ!