2021. július 28.
Világ Igaza címet kérünk Tóth Potya Istvánnak!
Születésének 130. évfordulóján kérelmeztük a Yad Vasem Intézetnél, hogy legendánk Világ Igaza címet kapjon.

Egy soha véget nem érő út nagyon fontos állomásához érkezett 2021. július 28-án a Ferencvárosi Torna Club. Amikor idén februárban Tóth Potya István neve felkerült az embermentők márványtáblájára a Wallenberg emlékparkban, a Dohány utcai zsinagógánál, már javában készültünk a mai napra.

Februárban Tóth Potya István emléke előtt tisztelegve tartott közös megemlékezést a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Ferencvárosi Torna Club. Az FTC egykori legendás játékosa és edzője a vészkorszakban az ellenállás tagjaként üldözöttek sokaságát bújtatva több száz zsidót mentett meg a haláltól, ő maga azonban nem élte túl a világégést. 1944 végén ugyanis a nyilasok elfogták, és 1945 februárjában a budai várban, a Belügyminisztérium udvarán kivégezték. Halálának 76. évfordulója után nem sokkal neve felkerült az embermentők márványtáblájára a Dohány utcai zsinagóga udvarán található Wallenberg emlékparkban.

A mai napon klubunk kérelmező levélben fordult a Yad Vasem Intézethez, amelyet röviden úgy lehetne bemutatni, hogy az 1953-ban alapított intézmény a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága, helye a jeruzsálemi „Har HaZikaron”-on (az Emlékezés hegyén) elterülő többhektáros komplexum. Ez az emlékhatóság adományozza a Világ Igaza kitüntetést azoknak a nem zsidó embereknek, (magyaroknak is, például id. Antall József,  Király Béla,  Sztehlo Gábor) akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a holokauszt alatt. Minden Világ Igaza ültetett (vagy számára ültettek) egy örökzöld fát a Yad Vasem kertjében, ami a nevét viseli, ezzel jelképezve, hogy „aki egy embert ment meg, egy egész világot ment meg”. A nagyszámú kitüntetett miatt több fának már nincs hely, ezért 1989 óta a neveket kőbe vésve emléktáblákon örökítik meg. A Világ Igaza a nem zsidóknak adható egyik legmagasabb izraeli állami kitüntetés, 2020-ig összesen 27.712 kitüntetést ítéltek oda, ebből 869-et magyar állampolgároknak.

Kérelmező levelében az 1899-ben alapított 122 éves Ferencvárosi Torna Club, Magyarország legnépszerűbb sportegyesülete kiemelte, hogy „a klub alapítói közül többen zsidó származásúak voltak. Az FTC címerében szereplő három ’E’ betű az Erkölcsöt, az Erőt és az Egyetértést jelenti. Klubunk a legnehezebb időkben is mindig kiállt a gyengék, az elnyomottak mellett. Sportolóink, edzőink életében kiemelt szerepet kapott az eredmények elérése mellett a sportszerűség. Sem a múltban, sem a jelenben nem hagyjuk szó nélkül, ha másokat kirekesztenek, üldöznek.”

A felterjesztő dokumentáció elküldése mellett jeleztük, hogy „Tóth Potya István emlékének ápolása és megőrzése a klub fontos küldetése.”  

A levélben nem mulasztottuk el megírni, hogy a Yad Vasem Intézet „elé tárt források nemcsak azt bizonyítják, hogy a kiváló ember miért kockáztatta és miért áldozta életét, hány ismert és ismeretlen zsidó származású magyart mentett meg a második világháborúban, hanem azt is bemutatjuk, a Ferencvárosi Torna Club az elmúlt esztendőkben hogyan adózott Tóth Potya István emléke előtt.”

Tóth Potya Istvánnak akár több száz zsidó honfitársunk köszönheti életét, többek között olyan színész óriásaink is, mint Gobbi Hilda vagy Latabár Kálmán. Ahogy az FTC a kérelmező levelében megemlítette, „azt gondoljuk, azt reméljük, Tóth Potya Istvánt bátorsága, hősiessége, áldozatvállalása alkalmassá teszi arra, hogy helyet kapjon a Világ Igazai között, nevét a jeruzsálemi Emlékezés hegyén is kőbe vésve örökítsék meg az utókornak.”

A Világ Igaza Hivatalának döntési folyamata nem nyilvános, a döntésekkel kapcsolatos iratok titkosak, vezető magyar történészek sem tekinthetnek beléjük, külső ellenőrzés, fellebbezési lehetőség nincsen. Klubunk bízik abban, hogy Tóth Potya István emlékének ápolása ennek a címnek a megszerzésével folytatódhat.

Az FTC továbbra is fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalás ügyét és a kirekesztés elleni küzdelmet.

Cikkajánló

FTC-Kisvárda: parkolási információk

Parkolójegyét kizárólag online, a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon tudja megváltani!

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin