A tavaszi szezonban többször is előfordul majd, hogy egy napon, sőt, egy helyszínen, egymás után lesz mérkőzése az FTC-Telekom női és férfi vízilabdacsapatának. Február 1-én is így lesz ez, ezért érdemes így szervezni a szombati programot. Budapesten, a Császár-Komjádi Sportuszodában előbb 11:30-tól Vogel Somáék játszanak az UVSE-val, majd ezt követően 13:30-tól Neszmély Boglárkáék meccselnek a KSI-vel. Ugyan második otthonunknak is tekintjük a „Komit”, de ezúttal papíron idegenbeli bajnokikról van szó, így a férfiak találkozójára 2000 Ft a belépő, míg a KSI-FTC találkozó ingyenesen megtekinthető.
A meccsek sorrendjéhez igazodva kezdjük férfi csapatunkkal a beharangozót! Rekordokat döntve indította a 2025-ös évet Nyéki Balázs együttese, hiszen a Debrecen ellen a szezon eddigi leggólerősebb játékát bemutatva 29-7-re nyert, míg a Pécs ellen az idény legnagyobb különbségével, 28-2-re győzött. Kétségtelen tehát, hogy nagyon jó formában vannak Vigvári Vendelék, akik már teljes erőbedobással készülnek a február 5-i, Barceloneta elleni, Bajnokok Ligája-döntőnek is beillő csatára. Ezzel a rangadóval megkezdődik a negyeddöntős csoportkör, ahol a tét már a máltai négyes döntő. A nagy rivális elleni mérkőzésre az újpestiek ellen hangolunk, akiket ősszel 18-9-re győztünk le.
Matajsz Márk együttese is remekül rajtolt az újévben, hiszen Padova ellen 14-11-re megnyert negyedik csoportmérkőzéssel történelmet írt, mivel női csapatunk fennállása óta először jutott be a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. A nemzetközi siker után a magyar bajnokságot is fölényes győzelemmel kezdték meg a mieink, és a vállműtétje után visszatérő Vályi Vandával a csapatban 20-4-re nyertek a Szeged ellen a Népligetben. Szombaton az újonc KSI ellen sem lesz nehezebb dolgunk, de az őszi 16-10-es eredmény után most jobb védekezést kell bemutatnunk.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 16. forduló, 2025. február 1., szombat 11:30
Budapest, Császár-Komjádi Béla Sportuszoda
UVSE – FTC-TELEKOM WATERPOLO
Jegy: 2000 Ft
Közvetítés: Később ígért információt az UVSE
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 12. forduló, 2025. február 1., szombat 13:30
Budapest, Császár-Komjádi Béla Sportuszoda
KSI SE – FTC-TELEKOM WATERPOLO
A belépés ingyenes
Nincs közvetítés
Minden fronton címet védtek férfi pólósaink, de vezetőedzőnk szerint továbbra is motiváltak.
Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ
Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!
15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.
Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.
A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.