2020. szeptember 1.
Egyéniben és váltóban is szárnyaltak magyar bajnokaink
Két ugrószámban és gerelyhajításban is fradista nyert • Nagy Vanessza ismét remekelt – VIDEÓK!

A hétvégén három versenyen szurkolhattunk a Ferencváros atlétáinak. Budapesten a Lantos Mihály Sportközpontban rendezték meg a Válogatott váltóversenyt. A 4x100 méteres versenyeken a férfiaknál az U23-as csapat nyert, amelynek tagja volt a fedett pályán és szabadtéren egyaránt magyar bajnok Máté Tamás. A hölgyeknél a szintén ferencvárosi sprinterrel, Csóti Jusztinával felálló U23-as válogatott győzött.

FÉRFI 4X100 M


NŐI 4x100 M


Szintén a Lantos Mihály Sportközpont adott otthont a 4. Junior és Ifjúsági Magyar Liga Döntőnek. Az ifjúságiak között parádésan szerepeltek a fradisták. Felnőtt magyar bajnokunk, Nagy Vanessza (a képen) 100 és 200 méteren is első lett, illetve aranyérmet nyert még Herczeg György (gerelyhajítás), Bánóczi Kristóf (távolugrás) és Bazsó Levente (hármasugrás) is. Zuber Marcell magasugrásban és távolugrásban, míg Karkiss Léna szintán magasugrásban szerzett értékes bronzérmet.

A junioroknál Goschi Anna (magasugrás) ezüst-, míg Ley Fanni (100 m gát) bronzéremmel zárt.

NAGY VANESSZA GYŐZELME 100 MÉTEREN...

... ÉS 200 MÉTEREN


Az albertirsai Újonc Összetett Bajnokságon szakosztályunk öt érmet nyert. Az újonc Mohácsi Réka négypróbában állhatott fel a dobogó tetejére. Ezüstérmet szerzett az ifjúságiaknál induló magasugró, T. Kovács Adrienn, aki 100 méter gáton egy bronzot is begyűjtött. A serdülő Kiss Mátyás 100 méter gáton és ötösugrásban állhatott a dobogó harmadik fokára.

EREDMÉNYEK
Válogatott váltóverseny, Budapest
FÉRFI
4x100 m: 1. U23-as válogatott (41.04, FTC-tag: Máté Tamás)
NŐI
4x100 m: 1. U23-as válogatott (45.36, FTC-tag: Csóti Jusztina), 4. U18-as válogatott (47.07, FTC-tag: Nagy Vanessza)

Albertirsa Újonc Összetett Bajnoksága
NŐI
Ifjúsági
100 m gát: 3. T. Kovács Adrienn (16.9, egyéni csúcs)
Magasugrás: 2. T. Kovács Adrienn
Serdülő
80 m gát: 4. Francisco-Lucas Laura (12.5, egyéni csúcs), 7. Vrabecz Anna, 14. Huszti Léna (13.6, egyéni csúcs)
Ötösugrás: 5. Francisco-Lucas Laura, 12. Vrabecz Anna (14.08 m, egyéni csúcs), 15. Huszti Léna (13.05 m, egyéni csúcs)
Újonc
Négypróbra
A-döntő: 1. Mohácsi Réka (1896 pont, egyéni csúcs)
B-döntő: 4. Mohácsi Blanka (2063 pont, egyéni csúcs)
C-döntő: 5. Vadász Virág Benigna (1091 pont, egyéni csúcs)
FIÚ
Serdülő
100 m gát: 3. Kiss Mátyás (14.9, egyéni csúcs)
Ötösugrás: 3. Kiss Mátyás (17.22 m, egyéni csúcs)

4. Atlétikai Junior és Ifjúsági Magyar Liga Döntő
FÉRFI
Ifjúsági
200 m: 6. Zuber Marcell (22.86, egyéni csúcs)
Magasugrás: 3. Zuber Marcell
Távolugrás: 1. Bánóczi Kristóf (6.87 m, egyéni csúcs), 3. Zuber Marcell (6.39 m, egyéni csúcs)
Hármasugrás: 1. Bazsó Levente (13.69 m, egyéni csúcs), 5. Csúri Bence
Gerelyhajítás: 1. Herczeg György (65.86 m)
Junior
800 m: 7. Vasali Dávid
Távolugrás: 5. Papp Tamás
NŐI
100 m: 1. Nagy Vanessza (12.45)
200 m: 1. Nagy Vanessza (24.87)
Magasugrás: 3. Karkiss Léna, 5. Wéber Csenge Fanni
JUNIOR
100 m gát: 3. Ley Fanni
Magasugrás: 2. Goschi Anna
Távolugrás: 7. Pakodi Csenge

Cikkajánló

Magyar Szabolcs Tamás 11. lett a Dobó Európa Kupán

Klubunk fiatal gerelyhajítója Cipruson szerepelt rangos nemzetközi versenyen.

Tarnai László pályacsúccsal nyerte a maratont Cipruson

Atlétánk a TUI Cyprus Maraton történetének legjobb eredményét érte el 2:19:38-as idejével.

Két aranyérem az U18-as és U20-as Magyar Bajnokságról

Az FTC atlétái összesen hét érmet nyertek a korosztályos fedettpályás országos bajnokságon.

Molnár Attila: „Lelkileg most nagyon feltöltődtem!”

Eb-győztes atlétánknak jól jött az ob, a világbajnokságon pedig az új szabályokra is figyelnie kell - INTERJÚ!

Molnár Attila jött, látott és győzött 200 méteren

Klasszisunkon kívül egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot szereztek atlétáink a fedettpályás ob-n vasárnap.

Csak fradisták a dobogón női hármasugrásban

Bajnoki címmel és négy éremmel nyitottunk a fedettpályás atlétikai OB-n

Ezért hasítanak a TikTok-on is a Fradi atlétái

Szabó Enikő és Sütő Napsugár megmutatta, hogyan készülnek a videók, amelyekkel fontos céljuk van - VIDEÓ!

Minimális lemaradással lett második Molnár Attila

Az FTC atlétája egy hollandiai meghívásos versenyen vett részt vasárnap.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin