2025. április 3.
Itthon tehetünk még egy nagy lépést a dobogó felé
Férfi kézilabdacsapatunk az elmúlt hetekben remeklő Csurgót fogadja szombat délután az Elek Gyula Arénában.

A tavaszi szezon első két hónapjában nem hibázott a bajnokságban férfi kézilabdacsapatunk, amely többek között Tatabányán, valamint Balatonfüreden sem vesztett pontot, és a 2024 végi eredményeket is figyelembe véve nyolcmeccses győzelmi szériában várja a Csurgó elleni, szombaton 15:30-kor kezdődő hazai bajnokit.

Múlt hétvégén az egri összecsapás nem okozott gondot a fiúknak, s bár a héten visszatérnek az Elek Gyula Arénába, a tavaszt remek formában kezdő Csurgó ellen valószínűleg nehezebb dolguk lesz. A somogyi együttes február közepén edzőváltáson esett át, a Vojvodinához távozó Vladan Maticsot a gárda korábbi trénere, Alem Toskic követte a kispadon, akinek irányítása alatt alaposan javultak az eredmények: riválisunk azóta legyőzte a Győrt, a PLER-t, valamint a NEKA-t, és csak a két Bajnokok Ligája-csapattól kapott ki – ezzel a mérleggel pedig megszilárdította hetedik helyét a tabellán.

Az egymás elleni találkozóink az utóbbi időben igen szorosan alakultak: novemberben idegenben döntetlent játszottunk, csakúgy, mint egy évvel azelőtt hazai pályán, a kettő között viszont tavaly tavasszal roppant értékes két pontot hoztunk el tőlük. Nem bánnánk, ha ezúttal simább végjátékban múlnánk felül ellenfelünket, ehhez viszont az kell, hogy tartsuk az elmúlt hetekben, hónapokban látott szintet és a védekezésünkben ismét végig meglegyen a szükséges agresszivitás.

Hat fordulóval a vége előtt a tabellán elfoglalt pozíciónk kifejezetten biztató, hiszen úgy állunk a harmadik helyen, hogy nyolc pont az előnyünk a negyedik Tatabánya előtt. Reális esély mutatkozik rá, hogy a következő hetekben bebiztosítsuk a dobogós pozíciót, csapatunk azonban nem elsősorban erre, hanem a saját teljesítményére koncentrál. Szombaton Egerben remeklő kapusunk, Borbély Ádám így nyilatkozott erről:

– Nagyon örülök, hogy a csapat ilyen jó formában van és nem engedünk ki egy pillanatra sem fordulók óta. Ez kell ahhoz, hogy a végén megszerezzük a bronzérmet.

Abban biztosak lehetünk, hogy a fiúk nem engednek ki a Csurgó elleni meccsre sem, ahogyan abban is, hogy szükségük lesz mindenki buzdítására az újabb két pont megszerzéséhez. Az Elek Gyula Arénában szombaton – női kézilabdacsapatunk Vasas elleni idegenbeli összecsapása miatt kivételesen – 15:30-kor kezdődő mérkőzésre online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a kezdést megelőző két órában a Kismartoni úti pénztárban lehet belépőt vásárolni.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
21. forduló

FTC-Green Collect – Csurgói KK
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. április 5., 15:30
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás
Jegyek:

 

 

 

Cikkajánló

Kovacsics Péter: „Jó elegyet alkothat a keret”

Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin