2026. március 19.
Zsinórban a 75. hazai bajnokinkon maradtunk veretlenek
Női kézilabdacsapatunk több mint hat éve nem kapott ki NB I-es meccsen az Elek Gyula Arénában.

A szerdai Győr elleni, döntetlenre végződő bajnoki csúcsrangadón is megmutatta erejét női kézilabdacsapatunk és az Elek Gyula Aréna közönsége. A végletekig kiélezett, fordulatokkal teli összecsapáson együttesünk fergeteges hangulatban kézilabdázhatott, nem kérdés, ez is segített abban, hogy tovább nyújtsa veretlenségi sorozatát az Elek Gyula Arénában – amely bajnoki mérkőzéseken immár hetvenöt mérkőzés óta tart.

A csodálatos sorozat a 2020/21-es évad elején kezdődött, azóta hetvenhárom siker mellett két döntetlen a mérleg – a kettőből az egyik a szerdai iksz, a másikért pedig egészen 2023 januárjáig kell visszalapozni a statisztikákban, a Debrecen elleni 30-30-ig.

Sokkal emlékezetesebbek persze a nagy győzelmek, kiváltképp a Győr elleniek. A legtöbbeknek talán a 2021-es „visszavágó” ugrik be, amelyen hatgólos hátrányt fordítottunk meg, egy már-már kiütéses sikerrel (31-22). Ehhez hasonlóan felejthetetlen az utólag bajnoki aranyérmet (sőt, a kupasikerrel együtt duplázást!) érő, 2023. novemberi hatgólos győzelem.

Az utolsó vereséget a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezonban a Siófok ellen szenvedtük 2020. február 18-án. Érdekesség, hogy akkor a jelenlegi keretünkből négyen voltak pályán: Márton Gréta, Böde-Bíró Blanka, Klujber Katrin, valamint Hársfalvi Júlia – igaz, ő akkor még az ellenfél játékosaként.

Cikkajánló

Balatonboglárra utazunk utoljára az idényben

Női kézilabdacsapatunk a NEKA otthonában lép pályára vasárnap 18 órakor a K&H liga 25. fordulójában.

Vegyes érzésekről beszélt Jesper Jensen

Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.

Óriási csatában nyertük meg a DVSC elleni rangadót

Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.

Mészáros Virág a következő idényt is kölcsönben tölti

Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.

Szombaton jön az idény utolsó rangadója

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.

Ötvenegy gólt lőve győztünk Dunaújvárosban

Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.

Megerőltető időszak után utazunk Dunaújvárosba

Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.

Hoztuk a kötelezőt, harmadikként zártunk a kupában

Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin