2023. május 19.
A legfontosabb, hogy eredményesen fejezzük be a szezont
Bajnokcsapatunk vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov érdekes mérkőzésre számít szombaton.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk május 20-án, szombaton 17.45-től a DVSC-t fogadja az OTP Bank Liga 32. fordulójában. Az idény utolsó hazai bajnokija előtt vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov mondta el várakozásait.

- Ami eddig történt, az már a múlt, szombaton egy teljesen új meccs jön. Részünkről is várhatóak változások, hiszen van több hiányzónk. Ebben a helyzetben is muszáj megtalálnunk a legjobb megoldást. Ez lesz az utolsó hazai bajnokink a szezonban, szeretnénk sikeresek lenni – kezdte a tréner, utalva arra, hogy a szezon korábbi szakaszában kétszer is legyőztük a DVSC-t. - Jó meccset játszottunk egymással legutóbb, a Debrecen otthonában. Ellenfelünk keretét jó játékosok alkotják, ráadásul a csapat a harmadik helyért küzd, így biztosan érdekes mérkőzést vívunk majd egymással szombaton is. Számunkra a legfontosabb, hogy eredményesen fejezzük be ezt a szezont. Az elmúlt három hónapban sajnos nem tudtunk stabil csapatot kiállítani, állandóan változtatni kellett a kezdőcsapat összetételét sérülések, eltiltások miatt – bízom benne, hogy az utolsó meccseken már nem sérül meg senki.

Mivel május 28., vasárnap a gyermekek napja, ezért a szezonzárón mi is Gyermeknapot tartunk. Meccsnapi programjainkról bővebben IDE kattintva olvashat! Várjuk önöket már a mérkőzés előtt is a Groupama Aréna felszíni parkolójában állomásozó Fradi Kamionnál! Fontos információ, hogy a DVSC elleni találkozóra minden jegy elkelt, így a mérkőzésnapon már nem tudnak jegyet vásárolni az összecsapásra. Ennek ellenére szurkolói kártya készítésre, bérletvásárlásra, valamint a Bajnokavató eseményre szóló „jegyváltásra” lesz lehetősége a szurkolóinknak!

Elindult a 2023/2024-es bajnoki bérletek értékesítése!

A bérletértékesítés első szakaszában, április 18-tól május 28-a éjfélig drukkereink megújíthatják a 2022/2023-as szezonra szóló idénybérletüket, valamint early bird áron új bérletüket is megvásárolhatják. Érdemes sietni, hiszen a bérleteladás ezen szakaszában több kategóriában (1., 2., 4., B-közép, családi szektor) is kedvezőbb áron juthatnak hozzá bérletükhöz! Bővebben ITT!

Cikkajánló

Fradi Zóna Értékelés Live a Diósgyőr ellen

Vasárnap 19.40-től várják önöket vendégeink a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe legújabb adásában.

Gyere a Fradi Élményműhelybe!

Február 3-tól startol a háromféle fradis szuperprogram 7-14 éves gyermekeknek a Groupama Arénában!

Vezetőedzőnkkel jön a legújabb Fradi Zóna Bemelegítés

Érkezik 2025 utolsó Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe adása Robbie Keane-nel.

Szerződést hosszabbítottunk Robbie Keane-nel

Vezetőedzőnk továbbra is az FTC sikereiért dolgozik.

Naby Keita sztori – újratöltve

Tekintse meg a BL-győztes középpályásunk visszatéréséről készült kisfilmünket - VIDEÓ!

DVTK-FTC: szurkolói információk!

Rendőrségi tájékoztató a DVTK-FTC bajnoki mérkőzésre érkező drukkereink részére.

Jegypénztári információk

December 20-a és január 13-a között zárva tart a Groupama Aréna Jegypénztár.

Érkezik a Fradi Zóna Elemzés legújabb része

A Rangers és a DVSC elleni két meccsünk után jön a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin