2026. június 11.
A női csapatunk után a férfiak is BL-döntőbe jutnának
A címvédő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a Barceloneta ellen küzd meg a csütörtöki elődöntőben Máltán.

Történelmi tettre készül, és ennek megfelelően igencsak éhesen érkezett a máltai Bajnokok Ligája Final Fourra az FTC-Telekom. Tavaly első magyar csapatként sikerült a címvédés Nyéki Balázséknak, most pedig sorozatban harmadszorra akarnak felérni a klubvízilabda csúcsára. Vogel Somáéknak ehhez első lépésként a Barcelonetát kell legyőzniük csütörtökön 19 órától. 

Kedd este 9-kor érkeztünk meg Máltára, és volt annyi erő még a fiúkban az utazás után, hogy egy átmozgató edzéssel ismét megízlelhessék az előző évekből jól ismert körülményeket. A kültéri medencére való hangolódást már az előző héten megkezdték a fiúk, hiszen női csapatunkhoz hasonlóan ők is a Margitszigeten készültek, meccsszituációk gyakorlásával.

11-BŐL 11 TRÓFEA? AVAGY AZ ÚT MÁLTÁIG

Zsinórban 10 megnyert trófeánál tart minden sorozatot figyelembe véve Nyéki Balázs irányításával a Fradi, miután bő egy hete ismét elhódította a magyar bajnoki címet, a Honvéd elleni párharc mindhárom mérkőzését megnyerve. Idén nem ez volt az első kupája a zöld-fehéreknek, hiszen az év elején a Magyar Kupa-győzelem után a Pro Recco elleni sikerrel az Európai Szuperkupa-győzelem is összejött.

„Éreztük, hogy mi vagyunk a címvédők, és mindenki minket akar elkapni"

Vogel Soma szerint idén még sokkal inkább érezhető volt, hogy az FTC az a csapat, amelynek a skalpjára nagyon fáj a foguk az üldözőknek. A Bajnokok Ligája csoportkörében ez már sikerült a Bresciának ötméteresek után (13-16), ugyanakkor a többi öt mérkőzésünket magabiztosan nyertük meg, és kétszer legyőzve a Nagyváradot (19-11 és 17-5), valamint a Kotort (26-15 és 25-15), továbbá idegenben felülmúlva a Bresciát (21-17), kvartettünk élén végeztünk. A negyeddöntős csoportkör vereséggel indult számunkra, ugyanis nagy riválisunk, a Pro Recco 13-9-re nyert a Komjádiban, de Nyéki Balázs együttesének – mint ahogyan mindig – most is volt válasza, és folyamatosan visszaépítve magát címvédőhöz méltó játékkal sorozatban öt győzelemmel zárta ezt a szakaszt. A Hannover (21-13 és 17-8) és a Mladost Zagreb (15-10 és 16-10) elleni magabiztos sikerek után visszavágtunk a Reccónak is Genovában, ahol hat góllal is vezettünk, végül 16-14-re nyertünk, így rosszabb gólkülönbséggel végeztünk a csoport második helyén, de a Final Fourba jutásunk nem forgott veszélyben. 

BOMBAERŐS FORMÁBAN A HIÁNYOS BARCELONETA

Fran Fernández együttese a Bajnokok Ligája csoportkörének második mérkőzésén kikapott a korábbi BL-győztesünket, Nagy Ádámot is soraiban tudó Marseille-től, de azóta sorozatban tíz győzelmet aratott. Sőt, a negyeddöntős csoportkör a mezőnyben egyedüliként abszolválta hibátlanul, megelőzve az Olympiakoszt, a Bresciát és a Novi Belgrádot. A spanyol bajnoki döntő viszont áldozattal járt, hiszen a magyar válogatott kiválósága és a BL góllövőlistájának éllovasa, Vigvári Vince kéztörést szenvedett, így kénytelen kihagyni a négyes döntőt.

JÓ A KAPCSOLAT, DE ÓRIÁSI CSATA VÁRHATÓ

A két vezetőedző között kölcsönös tisztelet uralkodik, és ebben a szezonban Budapesten és Barcelonában is edzettek együtt a felek felkészülésképpen, ugyanakkor egy Bajnokok Ligája-elődöntőben biztosan nem baráti hangulat fog uralkodni a medencében.

Az előző két idényben a negyeddöntős csoportkörben csaptunk össze velük. Háromszor mi tudtunk diadalmaskodni (10-8, 13-11, 18-10), ugyanakkor legutóbb a katalánok nyertek ötméteresek után 2025 tavaszán Barcelonában. A Bajnokok Ligája végső szakaszában csak egyszer, 2019-ben találkozott a két gigász. A hannoveri Final8 elődöntőjében három negyedig a katalánok irányítottak, majd Varga Dénes klasszisának is köszönhetően fordítottunk 7-5-ről 9-7-re és bejutottunk a döntőbe, amit aztán megnyertünk. Érdekesség, hogy a másik ágon ott is Olympiakosz-Pro Recco ütközet volt. Reméljük, minden úgy alakul, ahogy akkor, és bejutunk a BL-döntőbe. 

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA – NÉGYES DÖNTŐ

Elődöntő - 2026. június 11., csütörtök 19:00

CNA BARCELONETA (spanyol) – FTC-TELEKOM (magyar)

Élő közvetítés: Duna World, m4sport.hu

 

A Final Four további menetrendje:

Június 11., csütörtök – Férfi Elődöntő

21:00 | PRO RECCO – OLYMPIAKOSZ

 

Június 12., péntek – Női éremcsaták

19:00 | CN MATARO – SANT ANDREU

21:00 | OLYMPIAKOSZ – FTC-TELEKOM

 

Június 13., szombat – Férfi éremcsaták

19:00 | Bronzmérkőzés

21:00 | Döntő

Cikkajánló

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

„Úgy küzdünk a bronzért, mintha BL-döntőt játszanánk”

Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!

Címet már nem tudunk védeni, de megküzdünk a bronzért

Férfi pólósaink a Barceloneta elleni vereség után az Olympiakosszal csapnak össze a BL-bronzéremért Máltán.

„A címvédésről álmodtunk, de a bronzot kell megnyerni.”

Nagyon csalódottan nyilatkozott Fekete Gergő és Nyéki Balázs az elvesztett BL-elődöntő után – VIDEÓ!

Nem lesz címvédés, alul maradtunk az elődöntőben

Végletekig szoros mérkőzés után ötméteresekkel kikaptak férfi pólósaink a Bajnokok Ligája Final Fourban.

„Pozitív energiákat hoz ki belőlünk a két BL-győzelem!”

Nyéki Balázs szerint segíthet a vízilabdacsapatának az ismerős medence, ahol már két trófeát nyertek – VIDEÓ!

Fontos szurkolói információk a máltai Final Fourra

Vészhelyzeti telefonszámok és tudnivalók a vízilabda BL négyes döntőjére utazó magyar szurkolóknak!

Sikerült a címvédés FTC Mastersnek

Kiütéses, 17-10-es győzelemmel nyerte meg a Masters póló-finálét az FTC a Sportliget ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin