2021. november 23.
Kulcsfontosságú meccs jön Újpesten
Egy Derbi mindig kiemelt jelentőségű, pláne, ha csapatunk az ősi rivális ellen térhet vissza a győztes útra.

Nem állíthatjuk, hogy a lehető legjobban sikerültek volna magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk elmúlt hetekben lejátszott mérkőzései. Az FTC-Telekom bár november 3-án magabiztos, nagyarányú győzelemmel harcolt ki papírforma-továbbjutást a Magyar Kupa első körében az Erste Liga két sereghajtójának egyike, a Dunaújvárosi Acélbikák ellen, ám másnap egy azóta már a tabella utolsó helyére csúszott Titánok elleni székesfehérvári vereséggel kezdte a novemberi ligameccseket. Ezután még hazai jégen a MAC HKB Újbuda ellen sikerült megvillantani a csapat képességeit egy jó játékot és szép győzelmet hozó meccsen, ám a válogatott szünet után következett egy elképesztő nehézségek árán, a hosszabbításban kiharcolt győzelemmel lehozott győri túra, majd egy a mérkőzés képét és a gólkülönbséget elnézve mindenképpen nehezen magyarázható DEAC elleni hazai 5-1-es vereség.

Fodor Szabolcs csapatának öt napja áll rendelkezésre rendezni a sorokat, hiszen a múlt pénteki fiaskó utáni következő mérkőzést csak november 24-én, szerdán kell lejátszani. A Ferencváros a Magyar Kupa második fordulójában lép jégre, méghozzá a sors(olás) úgy hozta, hogy az ősi rivális Újpest ellen. A továbbjutás ugyan két mérkőzésen dől el, ám az biztos, hogy ahhoz, hogy ezt ki lehessen harcolni, már az első találkozón meg kell alapozni a visszavágót egy jó eredménnyel.

Vezetőedzőnk a debreceniek elleni mérkőzés utáni interjújában arról beszélt, az idei Fradinak egyelőre talán egy kicsit nehézséget okoz felpörögni az olyan mérkőzésekre, ami a papírforma szerint nem számít nagy rangadónak. Nos, talán nem is jöhetne jobbkor egy kupaösszecsapás az ősi rivális ellen, hiszen az egészen biztos, hogy egy Újpest elleni mérkőzésre nem szabad, hogy problémát jelentsen a motiváció, az elszántság, a mindenáron győzni akarás. Egy sikeresen lehozott párharc, amihez elengedhetetlen a sikeresen lehozott első, idegenbeli mérkőzés, kibillentheti az elmúlt időszak szürkébb szerepléséből csapatunkat, így kétszeresen is fontos lenne, hogy jól sikerüljön a Derbi.

Nem lesz azonban könnyű a helyzet, ugyanis hiába győztük már le idén egyszer a lilákat a Tüskecsarnokban még szeptember végén 4-1-re, azóta még jobban összeállt az újpestiek játéka. Novemberben ötből négy meccsüket megnyerték, csak Miskolcon botlottak egyet némi meglepetésre, és hosszú idő után reális eséllyel harcolnak az Erste Liga alapszakaszának első helyéért, emellett ők is mindenképpen szeretnének ott lenni a Magyar Kupa négyes döntőjében, pláne az ősi riválison túljutva. Ráadásul a legutóbbi összecsapás óta az UTE erősített is, az ECHL-ben és a francia bajnokságban rutint szerzett kanadai Erik Robichaud-val.

Hogy melyik csapatnak jön ki jobban a lépés a két ősi rivális közül a kupapárharc első mérkőzésén, kiderül szerdán 18.00-tól az Újpesti Jégcsarnokban. Vendégbelépők kizárólag online elővételben kaphatóan az Eventim hálózatában IDE KATTINTVA.

Férfi jégkorong, Magyar Kupa, 2. forduló, 1. mérkőzés
UTE – FTC-Telekom
2021. november 24. szerda 18.00, Újpesti Jégcsarnok
Jegyek: KIZÁRÓLAG ONLINE ELŐVÉTELBEN, ITT

Cikkajánló

Jön az idei első FTC-Milano összecsapás!

Férfi jégkorongcsapatunk pénteken 18:30-kor fogadja az újonc Milano HC csapatát a Tüskecsarnokban.

Megvan B csapatunk ellenfele a jégkorong Magyar Kupában

Második számú férfi jégkorongcsapatunk ellenfele a Worm Angels lesz az Officium Magyar Kupa első fordulójában.

Szoros meccsen tudott győzni a Ljubljana

Férfi jégkorongcsapatunk egy izgalmas mérkőzésen kapott ki 5-3-ra az ICEHL első fordulójában.

Megtartotta szurkolói ankétját a jégkorong szakosztály

Fontos, a szakosztályt érintő témákra került sor az ankéton, ami visszanézhető az FM YouTube+ csatornán.

A Ljubljana ellen kezdjük az ICEHL-szezont

Férfi jégkorongcsapatunk pénteken az Olimpija Ljubljana csapatát fogadja a Tüskecsarnokban.

Laskawy utolsó perces góljával nyertünk

Férfi jégkorongcsapatunk a Fehérvár otthonában 4-3-ra nyert egy végletekig kiélezett meccsen.

A Fehérvár ellen zárjuk a felkészülést az ICEHL-re

Férfi jégkorongcsapatunk ma 16:00-tól a MET Arénában lép jégre az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán.

Galajda: „Büszkék lehetünk, hogy a végén behúztuk!”

Jégkorongozóink szerint a BJA elleni 3–2-es siker és a címvédés nagy löketet adhat a szezonkezdetre – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin